A vég végtelen vége

Történt: 2008.11.12. éjszaka

Zöld Macskában jártam...

A helyszín: Zöld Macska diákpince. Egy "lesújtott" pince, ahol sokszor szeretek próbálni, mert mindig eszembe jut, hogy nehéz az út a Palotába vagy más mesékbe. Tavaly kezdtem a Macskában rendezési kísérleteimet. Szenvedtem. Hajtottam. Tanultam belőle. Tanultak belőle a színészek is. Tanultunk egymástól. Rengeteget hibáztam, hibáztunk. Ezt az évet így neveztem el: Egy évad a Zöld Macskában...

Egy évad a Zöld Macskában

A Zöld Macska két fő részből áll: egy kocsmából, ami nem is annyira kocsma és egy fekete teremből. Mi az utóbbit vettük igénybe. Megjegyzem, hogy sok társulat az előbbit. Nem szeretem, ha a színházi munkát bármilyen külső, tudatmódosító szer uralja. Abban hiszek, hogy a színész képes a fantázia segítségével alkotni. Ha valaki tiszta, az szép is. A szépségért pedig szenvedni kell. Sokat. A színész nem hazudhat magának, mert akkor hazudni fog a nézőnek is. Ma Magyarországon rengeteg színész iszik. Előfordul. Az én színházamban nem fordulhat elő... de most mégis elfog egy kis keserűség. Mert azt tapasztalom egy-két színésznél, hogy az esti folytonos iszogatások hátrányára válnak a nappali létnek, olykor koncentráció, olykor lazaság terén. A színész nem tud koncentrálni rendesen. Mások jelenetét nem figyeli, a ceruzával játszik, esetleg mocorog percenként harmincszor. Zavar. Sok színészt is zavar, akik külön panaszkodnak, mert nem tudnak "rendesen" nézni vagy játszani. Ha máshol figyelném meg az adott színészt, pl. öregebb tanárnál, akkor alig moccanna, mert tartana attól, hogy kirúgják. Ebből arra következtetek, hogy valamit nem csinálok jól. Az egyik megoldás az, hogy figyelmeztetem és utána megint nem figyel. A másik az, hogy kirúgom, de akkor nem küzdök meg a problémával. A probléma ebben az esetben az alkohol. Ha mélyebbre ásunk, akkor feltehetjük a kérdést, hogy miért iszik. Valószínűleg abból fakad, hogy sok problémája van, amit nem tud megoldani, de abból is fakadhat, hogy nem törődik magával és a környezetével... Pótcselekszik. Ha energiáim nagy része a problémás színész felé öszpontosul, akkor nem tudok a társulattal, a darabbal, egyszóval egy más minőségű problémákkal foglalkozni (Pl. rendezés, színészvezetés). Ez azt jelenti, hogy a társulat érdekében kell cselekednem a jövőben...

Elég egy...

Elég egy ember, hogy tönkretegyen egy művet. Főleg nálunk. Ha van egy, akkor lehet még egy és még egy és... azt nem szeretném. A színész feladata a színpadon van, a rendezőé a nézőtéren. A rendező nézővé válik és néz és néz és néz, amíg meg nem látja a színészt, a díszletet, a játékot. A színész élvezi, hogy ott van az az egy néző: a rendező. A színész a premierig neki játszik és magának. Utána mindenkinek. Elég egy színész, aki nem tartja be a dolgokat. Nem hiszek az olyan színészben, aki nem gyakorolt színpadon. Lehet, hogy tehetséges, de nem tanult semmit, vagy nagyon keveset. Erre nem lehet alapozni. Erre nem lehet építeni. Sok kollégám alig tanult valamit és már tanítani akar. Bár a mai színészgyártásban szalagokon jönnek az új "színészek". Az iskolák nagyon drágák. Fizetős iskoláknak hívják őket. A régiek mellé folyamatosan csatlakoznak új iskolák. Bizonyos pénzkereső szervek ellepik a fővárost és a vidéki színházakat és szinte mindenkit felvesznek. Aztán eltelik három év és a diákok 80 %-ának nem lesz munkája, mert már most sincs. Eltelik három év és az eredeti osztályokból páran bekerülnek a felsőoktatásba, a többiek statisztálnak és próbálkoznak fél évtizeden keresztül vagy még tovább... Ezt azért írom le, mert zömével vannak olyanok, akik nem tudják, hogy mit csináljanak három évnyi színészkedés után. Ezek az emberek keserűek lesznek. Becsapják őket és ők is becsapják saját magukat. A szakma statisztasorba állítja, azokat, akik kb. 120 alkalommal gyakoroltak színpadon három év alatt. Ebben a rendszerben szerencse kell és szorgalom és önismeret. Ezekkel a feltételekkel küzdeni lehet és a végén megérdemelni a jutalmat: önfeledten játszani. Embereken múlik a döntés. Elég egy ember...

A vég végtelen vége

Fényképeket készítettünk a még nem létező darabról a különböző fórumokba. Ezzel elment sok idő... aztán jött a második felvonás vége. Az anya és a fekete fiú közötti kapcsolatot tökéletesítettük. Lerendelkeztük a darab új végét. Jót tett a darabnak a változás és a vita Misivel. Ráébresztett egy-két ostoba jelenetemre. A darab eredeti vége belekerült a második felvonás harmadik harmadának az elejére és az új rész húzások segítségével-úgy tűnik- életre kelt. Dennis remek játékos és él a színpadon. Ez abból fakad nála, hogy csapatjátékos. Kálmi koncentráltabb lett az utóbbi időben. Fruzsi gombnyomásra válik varázslóvá. Réka ízléssel és remek érzékkel oldja meg a helyzeteket. András hiányzott, mert vendégművész és forgatott. Viki egyre jobban belemerül a szerepbe, a szerep igazságába. Luca ösztönszerűen átengedi magát a beleélés technikájának. Verán érződik, hogy színházzal van tele. Eszter a benne lakó erőket egyre jobban tudja kezelni. Emese pedig alkot és játszik és gondolkodik, mint egy színész. Misi élni kezdett, mint Nárcisz. Jó úton lehet. És mostantól jön az elemző rész... Mert, hogy ez a vég jó-e végleges végnek, az kiderül. Végtelen számú megoldás lehetséges, de csak egyet tarthatok meg. Az izgalmas puzzle most kezdődik. Az idő rohamosan fogy. Remélem nem fogy el az erőnk... na jó: nem fog.

jó reggelt

Abdullin Szárdár Tagirovics