2008. november 22., szombat

Tea Délután

Történt: 2008. november 22. szombat délelőtt és délután


Tea Délután

Eszterrel és Emesével megbeszéltünk egy szombati részpróbát nálam. Nagy nehezen elkezdtük, de a viták levitték az egészet egy amatőr szintre. Eszter felajánlotta, hogy beszél Andrissal (megint). Ez felbosszantott. Eszter szerint hibás vagyok abban, hogy nem beszéltem meg Andrissal. Én megbeszéltem volna, ha Andris eljön. Elég nehéz egy olyan emberrel beszélgetni, aki nincs jelen a kommunikációs-tett helyén. A próba elkezdődött. Volt még egy pár vitánk az állapottal kapcsolatban. Ragaszkodtam ahhoz, hogy ne lazán próbáljunk, mint egy teadélután szertartása alatt. Ebben én is hibás voltam: főztem teát. Az első kettős jelenetet vettük át. Fejlődött, de még mindig bizonytalan. Esztert lazító gyakorlatokkal kell kínoznom. Emesének nyitott koncentráció szükséges. Ez azt jelenti, hogy befogadja az információt és figyel és figyel és szinte nem is játszik.


Hibáim

Nem készültem el az utolsó közös Emese-Eszter jelenet javított változatával, így nem tudtunk ezzel foglalkozni. A jelenetet csak bővíteni kell legalább egy fél oldallal. A lányoktól megkérdeztem a próbán, hogy írnának-e valamit és utána kijavítva talán felhasználnánk, mint utolsó közös jelenetüket. Az írás nem tetszett. Ezért is vitáztunk. Ez kétség kívül az én hibám, mármint a jelenet meg nem írása. Ezt pótolni fogom. Elfáradtam ebbe az egész próbába, mármint a maiba.


Engedély nélkül

Egy nagyobb újság/szerkesztőség lapjai közé nem kerültünk be. Tavaly párszor sikerült a Pornó Színház kísérlettel. Most pedig nem jött össze még az alapvető ajánló rész sem. Azzal az okkal nem fogadták el a darabot, merthogy a címben nem szerepeljen a Hitler szó, merthogy ezzel fájdalmat okozok pár munkatársnak. Ez jogos. Megértem. De a darab címe: Hitler Komplexus. Ez a cím egy betegséget jelez, akár az Oidipusz Komplexus vagy a Napóleon Komplexus. Még mintid azt hiszik egypáran, hogy a darab fajgyűlölő. Elég vicces lenne, hogy egy színes társulat (ahol szerepel mongol lány, roma fiú, zsidó fiú, fekete srác, a zeneszerző örmény, a rendező orosz-tatár stb.) rasszista darabot rendezzen... Magyarországon igenis aktuális a téma. Sőt Európában. Nyugaton most Obama van az elnöki székben. Átrendeződnek a morális viszonyok. De a gyűlölet sajnos ettől még nem fog lankadni. Márpedig a gyűlölet, a fajgyűlölet ellen fellépni nem bűn. A cél szentesíti az eszközt. Valahogy kapcsolatot kell teremteni az emberekkel. Megpróbálom a média világát a szolgálatomba helyezni. Javasolták azt, hogy írjam át a címet pl. Magyar Komplexusra vagy Társadalmi Komplexusra. Ezt nem fogom megtenni. Tudom azt, hogyha egy jó cél mellett állok, azt senki sem akadályozhatja meg. A jónak az a dolga, hogy legyőzze a rosszat. A jónak győznie kell a végén, mint a mesékben és az imákban és a dalokban és a legtöbb hollywood-i filmben és az utcán és a szerelemben és mindenhol. Mert ez a dolga. Ezért inkább bukni fogok és tűröm, hogy nem engednek érvényesülni páran, de az emberek többsége remélem segítségre talál a darabban, a gondolkodásban és ezzel támogatva segíteni fogja a társulat létét. Ez fontos. A darabban fontos a humor. A humor egy hatalmas fegyver. Lerombolható ezzel a fegyverrel a közöny birodalma.


Holnap, vagyis vasárnap egésznapos próba...
Fincsi.

Abdullin Szárdár Tagirovics, az értelmetlen lázadozó

Nincsenek megjegyzések: