Alakítás az alakításért
Megvolt idén az utolsó fellépés a Zöld Macskában. A vasárnapi kísérleti előadásból is tanultunk. Szomorkodtunk meg örültünk is. Furcsa. Ilyenkor mindig arra törekszünk, hogy illúzióban éljünk és beképzeljük magunknak azt, hogy remek volt... Most is kb. 50 néző volt, tehát teltház előtt nyomorogtak a színészek. Nyomorogtak, de nem izzadtak. Ráadásul volt egy nagy késés. A terápiások késtek a bemenetellel. Az volt az oka, hogy Bódi Eszter nem mondott végszót. A terápiások pedig nem figyeltek eléggé. Ezért tartom fontosnak, hogy a színész az adott darabban törekedjen rá, hogy kiismerje a darabot teljesen. Fontos az elemzés. A jó elemzés meghozza a darabot. A rossz elemzés semmire sem jó. Talán olykor még rosszabb is, ha félig elemzünk. A Hitler Komplexusban ez volt az egyik legnagyobb gond. A legtöbb emberrel az alapokat kellett átvennünk, így nem tudtam kellő energiát fordítani a színészvezetésre. Sok helyen csalni próbáltam. Vagy rejtegettem a színészeimet, miután nem találtam az adott szereplőhöz vezető utat, vagy pedig technikailag próbáltam megúszni pár jelenetet. Egyik előnye viszont ebből kifolyólag született meg: nem unatkozott a nézők többsége. Még a laposnak tűnő jeleneteket is ingerekkel próbáltam megtölteni. Mocskos, csúnya rendezői színházat műveltem. A miérteket elhanyagoltam, mert sokszor abban a hitben voltam (tévesen), hogy a színész tudja... De honnan tudná a színész? Eddig ez volt az egyik legnagyobb lecke számomra és pár színészem számára is. Sokat akartam tőlük, nem mértem fel a határaikat. Rossz eszközökkel nyúltam hozzájuk.
Részpróba a Duna Palotában
Délelőtt a színészeim egy része (Eszter, Misi, Péter) eljött a Palotába próbálni. Hangot és teret figyeltek. A többiek tanultak vagy dolgoztak. A Duna Palotába is sikerült késnem. Addig kiosztottam a feladatokat. A Palota fényes volt. A technikussal is kommunikáltunk. Egy-két fényt megbeszéltünk. Aztán összeszedtük a cuccokat és kiléptünk a világba, a szürke hétköznapokba...
Hétfőn Hisztéria
A hétfői próbán fáradt volt mindenki. Nyúzottak voltak a színészek és ingerültek. Volt, aki jól fedte, volt aki hisztizett. Volt, aki jól csinálta és nem lett ideges. A próbát az idegesség nyírja ki és a dekoncentráltság. A neonáci (a darabból) csapat elég gyenge volt vasárnap. Ezért kénytelenek voltunk gőzerővel próbálni. A szövegeket és a hangsúlyokat és a megváltoztatott járásokat gyakoroltuk. Éjfél környékén már volt sírás és panaszkodás. Hisztéria és színészettől mentes állapot. Végül éjfél körül véget ért a próba.
Kedden a kedvem
A keddi próba egész jól haladt. Bár itt is volt hiszti és sírás. Ha a színész már amúgyis ott kell, hogy legyen a próbán, akkor már legalább ne hozza be a magánéletét. Mostantól minden mobiltelefont, újságot és plüss állatot kitessékelek a másik terembe. A színészek egy része folyton azt nézi, hogy mennyi az idő... vagy kereste-e valaki... esetleg egymással társalognak szóban vagy írásban. Ez eléggé megalázó számomra, ez a morál. Így én is hozzáállhatok a dolgokhoz, de akkor még ennyi értelme se lenne. A színész figyeljen, mert mindenből tanulhat. A legjobb színész a hibákból tanul. Kedden a kedvem is pocsék volt. Dennis is későn jött. Egyszer átvettem vele a Fekete Országot. A szerdai napot már mindenki várja feszülten (bocs a kivételtől).
Érdekes Találkozás
A hét elején szórólapokat osztogattam az Oktogonon. Szeretek szórólapokat osztogatni, aztán próbálni. A szórólapok átadása új és új embereknek... Érdekes rakciókat figyelek meg az embereken. Hihetetlen! Mennyi ember! És közöttük milyen sok ugyanolyan van. A tekintetük mindent elárul. A genetika gúnyolódik. Apró rezzenéseikben eltérnek. Ha jobban megismered őket, akkor látod igazán, hogy kik ők... Amit sok embernél láttam: az a divat rendszere által megnyomorított, felszínes valami, ami bizonytalanná teszi őket. Önmagában minden ember csoda, de amikor többen vannak... jujj! Az valami végzetesen nagy baromság tud lenni... (mosoly). Voltak érdekes nagymamák, akik kikapták a kezemből a szórólapot, melyen a darabbeli fekete szereplő díszelgett meztelenül, csak egy kosárlabda takarta a lényeget. Felette a felirat: Hitler Komplexus. A nagymamák megrökönyödtek. A lányok kedvence lett a szórólap, sokan azért jöttek el. Az értelmiségi sálas emberkék piruló művészfejjel nem vettek észre. Az üzletemberek olykor-olykor. Rengetegen sétáltak. Az Oktogon Budapest közepe. Főleg a Burger Király előtt. A tapasztalat az, hogy fél óránként egy ismerőssel találkozhatsz. Emberek és emberek és emberek és ekkor valaki visszafordult. Valaki, akinek az ismerőse kapott egy szórólapot. Ez az úr (viszonylag fiatal) megkérdezte, hogy hadd kapjon már ő is egy szórólapot. Kapott. És miközben átadtam neki... valami furcsa mosoly ült a szájára és egy kis röhögés, miközben nagyjából ezek a szavak hagyták el szakállas orcáját: Hehe, mi ez? Hitler Komplexus. Hehehe! Ez egy Nigger! De jó!
És az illető egyre távolabb került tőlem és az Oktogontól és volt bennem valami furcsa sejtés, valami érdekes megérzés a jövőt illetően...
Az Oktogont elhagytam, de még egyszer eszembe jutott ez az érdekes találka. Próbára siettem. A hétfői próbára, ahol már vártak a színészek...
Abdullin Szárdár Tagirovics, aki szeret az Oktogonon szórólapot osztogatni, de pénzt se kap érte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése