Tartozásom I.

Történt: 2008. december 1-4. hétfőtől csütörtökig




Luca széke üres

Kedves olvasóm! Bocsáss meg, hogy lemaradtam... hogy nem írtam naplót. Pedig sok érdekes dolog történt. Nagyon sok. (ezekről később)
A lényeg, hogy ezek miatt nem volt időm. Tudom-tudom... mentségem nincs... talán csak annyi: a darab kész lesz. A színészek és én már teljesen kész vagyunk. A szék félig, vagyis úton van vagy volt... Mert már megvan. Hurrá! Így kemény hétnek nézünk elébe. Nagy feszültségnek! Kegyetlen vitáknak! Idegroncsoló szeretetnek: a színház szeretetének! Éljen a próba!
Hogy miért volt kemény ez a hétköznapi beteg állapot?
Valóban beteg volt!
Luca teljesen lebetegedett. Üres volt a próbabeli szék. Az a szék, ahonnan a színész a jelenetet nézi, mikor nincs benne. De a színpad is üres volt. Sajnos. Nem haragszom Lucára. Semmi okom. Nem tehet róla, hogy most lett beteg. A helyzetre vagyok mérges: hogy nem készültünk el egy-két jelenettel, mert L. Andris "elszállt" és Dennis is hiányzott. Nagy feszültség. De ezen a héten már volt. És voltunk a Zöld Macskában is. Az egyik próbánkat megtagadták. De sebaj! Olyankor a nyelvsuliban próbálunk. A kopott parketta és az egyszerű légkör megteremti számunkra azt, amit kell: jó színházat. Na jó: nem fényezem magunkat. Sokszor mondják "színházi" emberek, hogy ez nem biztos, hogy összeáll meg stb. Én mindig csak azt csinálom, amiről tudom, hogy összeáll és jó lesz. Nem nagyképűség. Olyan ez, mintha készítenék valami kaját és azt mondanám, hogy ez finom lesz, ízletes. Hogy ehhez kell egy kis só vagy cukor vagy bors vagy paprika. Ízesítem...



A színházi kőleves

Valóban furcsa, de egy kis leleményeséggel megfőzhetjük a kőlevest. A színházi kőlevest. Kell egy-két érdekes ízű ember. Lehetőleg legyen finom az adott ember. Nem szeretem leszedni a lelki penészt (na jó, olykor igen, ha nem sietek). Vannak romlott színészek, akikkel már nem tudok mit kezdeni. Vannak fűszeres színészek, akik sokszor csípnek (mindkét értelemben). Ők az érzelmileg sodródó, általában nem sokat gondolkodó, etikailag nem jól beszélnek velem: pl.: mondanak valamit durván és nem oldják meg okosban négyszemközt, hanem a próbán robbannak. Sokszor szeretem őket, mert amúgy jól végzik a dolgukat, de sokszor leszokom az adott fűszerről. Hmmm... ja igen: vannak a kenyerek. A kenyér-színész fontos. Nem csinál meg mindent, amit kérek, mert nem ott van. De valamiért mégis kell. A kenyér-színész laktat, betömi az előadás-fogás foghíjas pillanatait. A kenyér mindig kell. De csak a kenyértől... attól rosszul leszek én is.



Aggódás

Ezt biztos, hogy elolvassák a színészeim és akkor elkezdenek tippelni, hogy ki-kicsoda...
Az a nagy bajom nekem, hogy érdekel a színészeim véleménye. Szeretem meghallgatni őket próba végén vagy előtt. Van bennem egy szakmai féltékenység, mert színész (segédszínész - tehát színész II.-vel rendelkezem, semmi egyébbel) vagyok és nem szeretem, ha kihagynak a kibeszélésekből. Pedig néha törvényszerű. Olyankor összeomlok, akár egy ókori szobor. Hajnalban figyelem a maradványaimat és összeszedem eltékozolt darabkáimat, aztán felkelek és alkotok újra. Sajnos függő vagyok. Függök mások függőségétől: az emberi viszonyoktól.


Tartozásom I.

Ez most furcsa, de megszakítom a naplót ma este, mert összeesek így hajnali 5 fele. Majd holnap vagyis már ma megpróbálom folytatni, ha lesz egy kis erőm. Erőm semmi már, most már a darab táplál vissza a alkotás folyamatába, rájöttem, hogy nem számíthatok semmire és senkire, csak a munkára, amit a semmiből alkotok/alkotunk.


Szép álmokat Kedves Olvasó!

Szárdár, a semmi szeretője