Premier előtt a Palotában, gondolatok közt I.

Történt: 2008. december 17. szerda - Duna Palota


A Palota foglyai

Szép szürke nap volt ez a mai. A madarak olykor csicseregtek... ez mind a felmelegedés hatása... az emberek még így is fázósak. Folyton mondják, hogy milyen szörnyű ez a hideg... pedig fél évtizeddel ezelőtt még minden más volt, csak elfelejtettük a bennünk élő rendet...
A madarak elrepültek, ha a fagy királynője tévedt Európába. A lehullott levelek helyett hó takarta be a kapitalista város minden szegletét. Aztán jött a só és utat adott a családnak és a modern civilizációnak. A só egy ideig hasznos, amíg nem pusztít el mindent. Aztán nem ismeri a határt, ahogy ma sem ismerik az emberek. Az emberek nem ismerik a határokat és megpróbálnak mindenben határt állítani a világnak. A tanuló nem taníthat igazán, a segéd még nem mester, az autójavító nem dolgozhat a NASA-ban. A NASA nem ismerheti meg a világegyetemet... A világegyetem pedig rengeteg kinccsel bír, akár az ember lelke: határtalan. Mindegyik csillagnak van valami bája (itt nem feltétlen a horoszkópra gondolok). A legtöbb csillag csak múló fény, nem több... csak emlék... és mégis mennyire beleszeretünk... az éjszakába, ahol az emberek többsége alszik, kivéve pár embert, akik nem tudnak aludni, mert azt hiszik, hogy álmodnak, ahogy én is... csak álmodni szeretnék...

Kedves Olvasóm!

Az éjszaka hatásos eszköz. A színházak 99 %-a sem véletlenül este 7-kor kezdi a bemutatókat, az előadásokat. Nappal az emberek dolgoznak és ébredeznek (már aki) és találkoznak egy csomó ismerőssel és ebédelnek az üzletfeleikkel és iskolában vannak és tele vannak erővel (jobb esetben) és haverkodnak és barátkoznak és érdekből fúrják, kihasználják egymást és segíteni akarnak a másiknak és flörtölnek és csókolóznak, szeretkeznek és hazudnak és lopnak és gyilkolnak és háborúznak és békét akarnak és tanítanak és horgásznak és úsznak és sétálnak és bicikliznek és olvasnak, írnak és táncolnak és telefonálnak minden pillanatban és születnek és halnak és szeretnek és szerelmesek és imádkoznak és mindemellett talán megismerik a másikat...
... és ekkor hirtelen este hét óra lesz és hét perces késéssel megkezdődik a Színház. Az előadás elkezdődik és megpróbálja elfeledtetni a nézővel a fent felsorolt dolgokat, hogy újra sorolja azokat másképpen, úgy ahogy a Színház képes rá és semmi más, csak a teremtő és a szerelem... a teremtő szerelem értelmet ad az embernek, és az ember megszereti önmagát is... egyszer...


A Szerelem Színháza

A Premier előtti délutánról írok most, ahol a színészek egy része megjelenik a fényűző Palotában és megismerik az öltözőket és a színpadot. A színészek olyanok, mint a gyerekek... annyi különbséggel, hogy a gyerekek nem görcsölnek annyit, ha kell, akkor sírnak vagy nevetnek vagy csókolóznak és szégyenlősek, mert a tiszta szerelemre vágynak... arra a tiszta szerelemre, melynek tisztaságában összemocskolhatják magukat... A színészek is így mocskolják össze a színpadot, a lelküket elfedik hétköznapi felszínes gondolatokkal, ami nem is baj, mert ettől emberek, csak még nem profik... (a profi és az amatőr között annyi a különbség, hogy a profi (jobb esetben) megél a színházból...) A Szerelem a Színház felé egy kicsit sablonos témaként hat az olvasó számára, de kiábrándítom a Kedves Olvasót... A Színházhoz Szerelem kell és nem pusztán marketing, reklám és honlap. Nem szövetség kell a Színháznak, és nem feltétlenül épület és iskolák ezrei és nem egy jól megírt dráma és fények és hangfalak és dramaturg és ügyelő és rendező...
... A Színházhoz Te kellesz és Én, ez a Szerelem, a többi... az mind eszköz... eszköz a legyőzhetetlen Szerelemben. A Szerelemben olykor én játszok neked és Te nézed, aztán te játszol nekem/velem és én figyellek és ha szerencsém lesz, akkor még látni is foglak... ennyi a lényeg...



Premier előtt a Palotában, gondolatok közt I.

14:00 Belépek a Palotába és találkozok Vikivel, aki már készen áll a próbára. Felkeressük Stefániát (aki leszervezte nekünk a Duna Palotát), megkapjuk az öltözők kulcsait és én ott hagyok egy pillanatra mindent, minden szót és cselekvést és a színpadra rohanok, ahol már égnek a reflektorok, akár a múló emlékek, a csillagok...


Abdullin Szárdár Tagirovics, aki csillagokat kutat, mert ez a hobbija