Tartozásom IV.

Történt: a szerdai főpróbán a Zöld Macskában (2008. december 10.)



Zene az egómnak


Kedves Olvasó! Ha már olvasol, akkor hallgass!!!
Az Egómnak esik jól, ha élvezed, amit élvezek...
Én legalább beismerem (itt egy mosolygós fej lenne, ha azt akarnám, hogy ne sértődj meg, de a te dolgod)

http://www.youtube.com/watch?v=G1tGdoA6mCc



A darab útja - A lélek mérföldjei

Hosszú út volt ez. A darab útja mindig hosszú, ha nem ismerjük. Az az út, amit ismerünk, egyre rövidebb lesz. Minél jobban ismerjük az utat, annál rövidebbnek tűnik. Minél jobban ismerjük a darabot, annál rövidebb lesz számunkra, mert élvezni fogjuk... A többi út és a többi darab bizonytalan lesz a színész számára. Ez azért érdekes, mert emberek milliói járják naponta ugyanazt az utat. De nem lesz rövidebb. Hogy miért? Mert nem ismerik. Csak átmennek rajta, A pontból B pontba jutnak, és igen: csak a pontokat látják. A színész is olykor csak a pontokat látja a szerepben. A folyamatot nem látja. Nem járja végig az utat. A jó színész olyannyira ismeri olykor az adott darab útját, hogy bárhogy végigsétál rajta. Ha kell táncol. Ha szükséges, akkor fut... A jó színész összeköti a darab útját a néző útjával és eszerint változtat stílust, hangot, teret, modort, mimikát, gesztust és (ami a legfontosabb) lelket. Csúnyán hangzik, de a jó színész lelkeinek száma korlátlan. A színész őrült. Csak ezért még pénzt is kap (jobb esetben).
Tehát oda lyukadunk ki megint, hogy a színész nyújtható kell, hogy legyen... A színésznek megkell, hogy tanítsák vagy megkell tanulnia az évek alatt nyújthatónak lennie. Ha pl. holnap előadás van, akkor a színész (mivel ismeri a darabot A-Z-ig) belemegy abba, hogy a rendező variálgat. Ha pl. ma átalakítok néhány járást és mondatot, akkor a színész megpróbál belemenni a játékba. Olyan csapatot szeretnék, ahol a színészek felkészültek mindenre és bírják ezerrel és ismerik önmagukban azt a valamit, ami belső nyugalmat jelent a rohanó világban. Ez annál a színésznél alakul ki, akit rávezetnek erre, vagy magától rájön a megoldásra. Pár színészem (köztük régebbiek is) belesik a hisztéria és a végtelen önsajnálat csapdájába. Mint ember még meg is értem, de mint rendező többé nem fogom. Így talán majd kialakul az a belső mag, amely készen áll arra, hogy egyszerűen tudjunk alkotni. Ezért kell keménynek lennem jövőre. Vagy amatőr szinten fogunk mozogni, vagy találunk egy új utat és lejárjuk együtt a lélek mérföldjeit...




Új út - avagy a bonyolult művészet egyszerű ösvénye - a türelem súlya

Nem fogok jelentkezni az egyetemre és különböző tanfolyamokra - úgy tűnik. Sehova se. Nincs kedvem módszereket és formákat beilleszteni, berögzíteni a szabad művészetbe. Persze, hogy kell tanulni. Beszéd és más technikai órákra szükség van. Ezek szükségesek. De az életre nem tanít meg senki sem. Azt csak ott tapasztalhatja meg az ember, ahol tűz van és színpad és rengeteg meló... A saját bőrén érzi az ember, hogy már lejárt valamennyit abból az útból, amely végtelen... Ez a dolog emberfüggő. Vagy partner tudok lenni a darabban, vagy nem. Vagy van bennem alázat vagy semmi sincs... A színház ezért nem demokratikus. Az életben nevezett demokrácia sem nyújt megoldást. Ezt azért merem leírni, mert az utcán még mindig szomorú az 50-es alkoholista, festett hölgy, a fiú pedig szerepjátékot játszik és nem ismeri a napfényt, a 45-ös családapa pedig agresszív és veri a családját, a fiatal csajszi pedig ostoba táncot lejt - minden nap mással...
Valóban: a sztereotípiák eléggé riasztóak. Ide már nem elég a tükör. A színház tükre nem adja már vissza önmagunkat. Nem tudunk eléggé nevetni azon a tényen, hogy nem vagyunk tökéletesek. A színházba ezért kell egy ferde tükör, hogy a néző megbotránkozzon és ne higgye el, hogy ő az... A végén pedig vagy felháborodik vagy elfogadja és sír/nevet. Attól lesz jó színház. A jó színházban nincsenek kész megoldások. A jó színházban van egy erős massza, ami nem lehet olcsó formák rengetege. Ez a massza sűrű és tele van energiával. Ebbe a sűrű levegőbe beletud harapni a színész, a színházi ember. Ha a színész ezt a masszát látja, érzékeli, akkortól lesz igazi őrült. Ez az őrült pedig bohóccá változik és buta lesz egy ideig, aztán szent lesz belőle. A szent pedig igazi színházra lesz képes. A társulatban jelenleg van egy-két szent és több bohóc is... a lényeg, hogy az indulatok a többségnél nem rosszak. Egy-két vészes emberke van, de ezt ők is érzik... Az idő pedig vészesen fogy, akár a türelem (abból pedig nekem nem ártana néhány mázsa).


Szerdai kísérlet a Zöld Cicában

Alapjába véve OK volt. Adott további irányt a fejlődéshez. Vannak teljesen kész rossz darabok. És vannak örökké javítható színházi előadások.
A szerdai nap kezdett ráébreszteni arra, hogy a kísérlet lényege: a jó keresése mindörökké.
A szereplők nagyjából jók voltak. Emese összeszedte magát és nagyon érdekes figurát, lényt hozott. Meglepett! Viki ügyes volt a szerdain, de több dolog kell belőle, mert nagyon tehetséges (ez a színészvezetésem hibája, hogy rossz helyzetekbe raktam), Kálmi nagyobb energiával dolgozott, de még mindig nem az igazi, de még így is szeretik, Réka poénjai nem éltek, mert nem figyeltem a színészvezetésnél jobban a figurára és a stílusra, Dennis laza volt, de rontott - sokat, Luca nem volt eléggé hangos, de még így is szépen összehozta a szerepét és szerették a nézők, Péter sem volt hangos és többször lemaradt tempóban, de már jobb volt, mint a tegnapi keddi próbán, Eszter ügyes volt és tehetséges, csak még mindig nehéz kezelni, de azért már könnyebb, mint régebben, András remekül vitte szerepének ívét, ráérzett a stílusra, Fruzsi olykor halk volt a próbákon, de itt már összeszedte magát és egész jó emós csaj lett, hiteles volt és közben tartotta a stílust is, nem akart többet, mint ami... és ehhez igazán kell a ráérzés, Misi remekül adta elő a nagymonológot, vitt egy bizonyos energiát, még nem mindenhol kapcsolta össze a gondolatokat, de egész jól csalt és a nézők többsége beszopta neki, Vera igazi csoda volt, az ő figurája az egyik legnehezebb a darabban, mégis megtalálta a közös nyelvet a figurával és velem, könnyen rendezem, igazi partner a munkában, Armaganjan Ajk "Oh Je" zenéje kicsit lagymatag volt először (másodszor már nem, de erről később többet is) Ajk remek szereplője a darabnak, Sirkó Eszter pedig csodálatosan alájátszott és koncentrált, színészi teljesítményt mutatott...



Most kicsit fáradt vagyok. Még nem jutottam el TomCatig sem, de ami késik nem múlik. Holnap folytatom, vagy holnapután és lesz ami lesz... aki nem mer...

Most új álmokat keresve bedőlök az ágyba és arra gondolok, hogy szombaton rendet rakok a szobámban és a fejemben is... Ezt most megígérem...



Abdullin Szárdár Tagirovics, a kisfiú

(UI: Fűrész Úr nélkül nem itt lennék, hanem a Nemzetiben (na jó - ez csak vicc), Fűrész Úr egy igazi színházi ember, aki igazi társulati tag marad örökké!