Segítség! Hol a színészem?!

Segítség! Hol a színészem?!

Már négy napja nem próbáltunk. Ez nagy kihagyás volt. A színészek nagy része részt vett a DunaParton, mint önkéntes.
Vasárnapok... hej... imádom őket... nem aludhatok, nem sétálhatok, nem nézhetem a "boldog" arcokat a villamoson, de helyette egy sokkal betegebb dolgot művelek: próbálok. Ez önmagában nem is baj... de azért zavaró, amikor páran aznap mondják le a próbákat vagy rakják későbbre. Ezt nem szeretem. Néhányan pedig abban a hitben élnek, hogy ekkor meg ekkor van próba, mint "általában", és nem kérdezik meg, hogy pontosan mikor is. Ez részben az én hibám is, mert fontos, hogy eljusson az információ a legutolsó színészig. De a színésznek akkor is törekednie kell rá, hogy tudja a próba időpontjait. Ebből azt vontam le, hogy mostantól mindig elküldöm e-mailen a próbák heti időpontjait és olykor-olykor telefonon is elindítok egy riadóláncot és a próbák végén is szétkürtölöm kétszer a koordinátákat... Ma voltak viták a próba tényleges kezdése előtt. Két színész között. Aztán közöttem és két színész között. Nem részletezem. Megpróbálok nem vitázni az apróságokon. Jobban szeretem, ha a darabról folytatunk minőségi beszélgetést, gondolat-ütközést, élvezhető vitákat. Amikor érzem az agyak rezgését, a szenvedések leküzdését, a vitatott tények megértését... Ez feltölt. Nem szeretem, ha idő megy el azzal, ha az egyik színész beszól vagy instruálja a partnert, miközben dolgoznánk és én kénytelen vagyok fehér bohóccá változni és indulatosan krákogni az "igazságról"... Na erről lekéne szoknom. Újévkor megfogadom...

Zalán délután

Zalán rendesen tart nekünk tréninget, pedig valószínűleg ő dolgozik a legtöbbet közülünk. Nem szokott késni. Nem beszél mellé. Felkészül a próbákra. Hoz új feladatokat. És olyan dolgokat is tanít, amit máshol nem, pedig nem ártana. Az első gyakorlat koncentrációt erősített. Számolásokat végeztünk sorban. Mindenki számot mondott. Sorban. De volt olyan szám, amit idegen nyelven kellett mondani. Esetleg más jelrendszert, fizikai cselekvést kellett végezni bizonyos számok helyett. És mindig másra esett ez vagy az a szám. És persze ezt mind ritmusra. Nehéz gyakorlat egy idő után. Amikor sok benne a csavar. Kálmi sokat szokott hibázni itt. de most már jobban koncentrál. Fűrész úr most már jobban odafigyel, de mentségére szolgáljon: nem színész, hanem mindenes. Azért olykor zavaró, ha részt vesz ebben a gyakorlatban. De remélem összeszedi magát. Misi most már jobb lett. A többiekkel sincs gond - azt hiszem. A lányok erősebbek a csapatban. A fiúk szétszórtak koncentráció és fegyelem dolgában. Erről még később írok. Érdekes gyakorlat volt még az, amikor ketten improvizáltak. Az egyik színész bent maradt információkkal, a másik később jött be tudatlanul. A lényege az volt, hogy egymásra figyelve a tudatlan megtudja az információkat úgy, hogy az elejétől benne legyen a "szerepben", a másik fél pedig átadja, rávezesse nem szájbarágósan a szerepre. Kálmi és Péter kezdtek. Kálmi megpróbálta azonnal megfejteni a szerepet. Nem sikerült. Elkerülték az információk. Skizofrént játszott volna. Mondjuk ez azért elég nehéz volt. A második körben Rékára és Lucára került a sor. A feszültség, hogy egymásra figyeljenek sok érdekes pillanatot teremtett mindnyájunk számára. Luca óvatosan, Réka érzelmeit tapogatva próbált a gondolataiba férkőzni. Réka óvatosan, az információkra figyelve, szándékos tudatlansággal viselkedett a kopott parkettán. Réka feladata az amnézia volt, de nem tudott róla. Izgalmas volt. A harmadik részben Misi és én küzdöttünk meg az egónkkal. Misi érzékenyen próbálta közölni az információkat, olykor kitört és zúdított, aztán visszafogta magát. Sok érdekes dolgot fejtettünk meg a színen. Most jó volt Misivel játszani. Úgy érzem lazultunk. Sokat gyakorolunk, tapasztalunk együtt. Tanultunk belőle. Az biztos, hogy nem figyelünk még oda eléggé egymásra. Ezért örülök, hogy Zalán türelmes. Az utolsó gyakorlat közben elmondtam egy Villon verset Hobo zenéje alá, a zene sorai közé kellett belőnöm a vers sorait. Rágörcsöltem, szöveget tévesztettem. Nem voltam elég hangos. Többet kéne gyakorolnom színpadon... Misi is mondott verset. Ő is hibázott. De jobb volt. Lazább. Zalán azt mondta, hogy a két Hobo zenével fogunk foglalkozni következő alkalommal.
Ami még érdekes gyakorlat (ezt is sokan ismerhetik a színen tevékenykedők közül) : Egy körben állunk. Egymás kezét fogjuk. Koncentrálunk arra, hogy a kezünket egy "erő" hatására egyszerre emeljük fel. Az első gyakorlatnál elindult valami, de nem, mert Misi nagy levegőt vett és felránott minket. A másodiknál Kálmi és én lihegtük túl a dolgot, mert mesterkélten próbáltunk megteremteni egy levegő-hullámot és felemeltük a kezünket a "hamis" ég felé. Tehát a gyakorlatnak az a lényege, hogy egy közös energiát vegyünk fel belülről, küső segítség (kacsintás, mosoly, köpés, cuppogás és erőszak...stb) nélkül. Remélem jövő héten sikerülni fog valami. Erre a gyakorlatra elég egy ember, aki nem figyel oda és akkor elvész a varázs. Ahogy a színpadon is. Zalán gyakorlatainál és más színészeknél, rendezőknél is azért fogok részt venni, mint színész, hogy tanuljak. Folyton kell a fejlődés. Mindig valami új dolgot fedezek fel és szerintem még sokan a "Majdnem" Társulatból...

Ahogy a színpadon...

Ha nem figyelünk egymásra, akkor mindennek vége. A színpadon az a halál. A próbákon is. Nem élvezetből tartok három ember számára próbát, miközben a másik tíz néz. Nem. Csupán azért, mert 1. Lehet belőle tanulni (még annak is, aki mindent tud, bár ilyenben nem hiszek, mert egy színésznek "szerintem" a semmi szintjére kell eljutnia minden egyes szereppel, hogy utána lehessen valaki, nyitottnak kell lenni mindenre egy idő után)
2. Társulatot szeretnék. Ahhoz kellenek az emberek. Állítólag. Szeretném, ha nem külön töltenénk minden próbát és klikkek alakuljanak ki. Azok lesznek mindig. Vagy így vagy úgy. Egymást megismerni vágyó emberekről álmodom. Rengeteg titok lakozik a lelkekben. Egyet nem lehet teljesen megfejteni soha. És ez izgalmas.
3. A színésznek (Sztanyiszlavszkij) az egész darabot kell ismernie, hogy tudatosan megkeresse a különböző mankókat és tudja a nem felesleges információk halmazát. (Azt hiszem ott még nem tartunk. Ritka az olyan színész, aki mindent megpróbál megismerni a darabról.)

Ma egész jól haladtunk a Hitler Komplexus próbájával. Érkezett egy lány, aki hetente egyszer meglátogat minket és tanulmányt ír a próbákról. Örülök neki, mert a színészek is összeszedik magukat egy picit. Kell a néző... Remélem lesz elég néző a premieren is. Bízom benne. Hiszek benne. Nem csődölhetünk be. Bár a konkurencia így is leszedi a plakátjainkat és rosszakat mondanak a hátam mögött, de őszintén: ÉLVEZEM! Mert ez is reklám. Az a legrosszabb, amikor nem esik szó a darabról. Itt pedig viták lesznek. Rengeteg tüzes vita. Megint ketté válik a közönség. Az egyik rész gyűlölni fog minket, a másik fele támogatni fogja a társulatot. De mi akkor is a kopott parkettán fogunk tovább izzadni a tél alatt is...

Kopott parkettán

Varázslatok történnek a nyelviskolában. Ez a kis tér leszedi rólunk az álságos játékot és arra készteti a színészeket, hogy ne teljesítsenek, mert a terem, mintha kiabálna... azt kiabálja: Szedd le a görcsöket! Baby! Lazíts!
És akkor valaki lazítani kezd és csodát művel. Számomra ezek a csodák. Ezen a kopott parkettán energiák röpködnek. Utána egy nagyobb térbe kerülünk és ezt a lecsupaszított játékot, letisztult világot visszük a kegyetlen világba...

Anya: A Rózsa szagos, A Nárcisz illatos

Hitler Komplexus még mindig a projekt. A főszereplő Nárcisz és a testvére Rózsa jeleneteket vettük ma át a darab elejéből. Az anyjuk is beleszólt a játékba. Egészen jól. Fazekas Verának nehéz dolga van. Ő az egyetlen nem reális síkon mozgó figura az egész előadás alatt. Filmszerű túlzásai magas szintre juttatják az idős kielégítetlen, alkoholista szerepben is. Jól épít. Remek a gondolkodása. Fru is remekelt. Ő a Rózsát alakító ifjú leány, aki tavaly még nagyon sok volt színpadon. Túlzásokba esett. Most pedig csodálatos lett. Érzelmeit ismerve tudja működtetni önmagát. Bekapcsol. Kikapcsol. Legalábbi színpadon. Az ő szerepe egy világtól kiábrándult lányt mutat be. A próba elején még hamis volt. A mimikáját használta úgy, mintha rosszul érezné magát. Külsőleg építkezett. De a próba folyamán kisimult az arca. És úgy létezett, ahogy egy színésznőnek léteznie kell: okkal. Ez azt jelenti, hogy a különböző fizikai cselekéseket nem értelmetlenül hajtotta végre és a belső intenzitásokat sem szórta szét a semmibe. Figyelni kezdett. Minden porcikáját (testi-lelki) kezelni fogja. A jelenet kb 3 perces volt. Másfél órán keresztül próbáltuk. Működő szintre léptek a színészek. Lett irányuk, céljuk és energiájuk, a miértek pedig kezdenek behatolni szűz elméjükbe. Hajagos Mihály, mint Nárcisz egészen remekül próbált. Előhoz rengeteg színt. Az ő esetében lecsiszolom a felesleges energiákat és hagyom gondolkozni. Szeretném, ha kitalálna magának dolgokat. Képes rá, csak rúgdosnom kell lelkileg. Ügyes és tehetséges. A sértődéseket is leszedem róla, mert megint királylány volt a próba elején, de aztán összeszedte magát. Szép munka volt a részéről. Azt hiszem ma három (Popper Péter) varázsló vett körül egyszerre. Szépen haladunk. Az idő egyre fogy. A hétfői napon szeretném a zenéket beilleszteni az eddigi munkába. Nem fogok sok senét használni. Amit igen: azt okkal. Klippeket szeretnék. Azok hasznosak lehetnek. Főleg azért, mert nem híres slágereket használunk fel most, hanem Armaganjan Ajkkal szerzünk zenét a nyolcvanas évek "érdekes" mintáira. Páder Petra fog énekelni. Bedalolja magát a darabba és a nézők szívébe...

Abdullin Szárdár Tagirovics, az álmodozó marha