Előzmény

Laboratorium Animae Nemzetközi Színházi Társulat
Abdullin Sardar Tagirovich laboratóriumi naplója – ami eddig történt
Ez egy bevezető a naplóhoz, amit fontosnak tartok. A későbbiek során folyamatosan fogom írni a laboratóriumi vizsgálatokat.

2008 augusztusában kezdődött az egész… addigra nagyjából sikerült kiválogatni az embereket. Az első próbán mindenki furcsán nézett. Némi izgalom és szemezés után olvasó próbát tartottunk…

A csapat pillanatnyi neve: Majdnem Társulat. Ha eltűnik a vezetéknév, akkor kezdődik az igazán komoly munka. Addig ütközések és kemény harcok vannak színészi -és nem színészi gondolatok között.
Ősz elején tapasztalni kezdtem a különböző embereket. Péter a Miskolci Nemzeti Színházban “végzett” egy stúdióban. Emese tanulmányokat folytat. Eszter kulturális tevékenységet folytatott a “felsőbb” körökben, most a Krétakör projektfelelőse. Fűrész úr pedig csak úgy van, mert lennie kell… És persze átvettem egy-két “régi” embert tavalyról a Zöld Macska Diákpincéből: Kálmi, aki ott van, ahol a filmek vannak és emellett kemény munkát folytat egy szürke cég keretein belül. Réka, aki tavaly a GNM-ben tanult egy évig, idén a KIMI-ben kezdte a papírszerzést és persze folytatja az ELTE végét. Misi Réka osztálytársa volt a GNM-ben, idén a Budapest Bábszínház fehér falai közé menekült, párhuzamosan folytatva az angol nyelv terjesztését Közép-Kelet Európában és a végtelen tanulást az ELTE birodalmában. Fru szintén a felsőfokú tanulás híve és az intézmény amatőr színjátszó csapatának tagja. Már az elején pár ember elment időbeli –és “nemtetszési” okokra hivatkozva, őket nem sorolnám. Persze csatlakoztak is páran: Vera ötvös és az Új Színház stúdiójában végzett. Luca waldorfos és margitos. András koca-reklámos és filmes, a KULI Társulat tagja. Viktor Kecskemétről jött, több Móri Színházi Alkotótáborban részt vettem vele, idén Pesten tanul, játszik. Ajk Kecskemétről jött szintén, volt zenetanárnőm fia, most zenét szerez nekünk és tanul és dolgozik Pesten. Petra a Nemzeti Színházban és a Budaörsi Játékszínen tölti drága idejét, régebben Operett Stúdiós volt. Dennis profi kategóriájú focista, emellett Testnevelési Főiskolára jár. Viki modellkedik, főiskolát csinál és Táp Színházat. Zsuzsa a Színház –és Filművészeti Egyetemen oktat, régebben, mint színházi igazgató létezett, emellett rendez az egyetemen, olykor a MÜPA falain belül és még sok más helyen. Zalán pedig tréningeket tart a társulatnak vasárnaponként, mert a többi napon vagy a Nemzeti Színházban próbál (ahol társulati tag) vagy a Bárka Színházban játszik, sokszor pedig a Kecskeméti Katona József Színházban lép színpadra és filmezik. Nagyjából ez a csapat. Velük és magammal szembesülök hetente ötször. Itt-ott elmegy egy-két ember, olykor pedig csatlakozik valaki…

William Shakespeare: Szonettek – új kísérlet
Majdnem Társulat. Azért is hívom így, mert szonettfüggő társulat ez. Minden próbára egy Shakespeare szonettet kell tudnia a csapatnak a 154-ből. Vagy visszamenőleg kérdezek ki több tizet. A határidő július. A következő évadot szeretném a szonettek maximális tudásával kezdeni. Ez a belépő a társulatba. Ez részben azt is jelenti, hogyha valaki felhív az utcáról és azt mondja a telefonba, hogy tudja William Shakespeare összes szonettjét Szabó Lőrinc fordításban, akkor én azt válaszolom neki, hogy meghallgatom “egy kávé vagy egy tea mellett” és ezernyi gondolat között megadom a választ, hogy bekerült-e vagy sem. Tehát bátran jelentkezzen az emberiség a következő évadig.
Ilyenkor felmerül a kérdés: MIÉRT kell ennyi szonett?!
Erre van 6 válaszom:
1. Mert növeli az emlékező készséget.
2. Ad egy gondolkodást Shakespeare/Szabó Lőrinc és a költészet határtalan világába a bonyolultnak tűnő szerkezete miatt.
3. Lesz egy közös “dolga” a társulatnak, amiért megszenvedett, így jobban fogja értékelni a következő éveket és a csapatot.
4. Csak.
5. Mert a különböző tanárok, színészek, trénerek, rendezők is a szonettek alapján építik fel a tanulási módszereket.
6. Szeretném színpadra állítani az összes szonettet 2009-ben.
Csupán ennyi oka van.
Az elkövetkezendő 10 évben pedig megrendezem az összes Shakespeare drámát. Ezért fontos lenne, ha megtisztelnénk a szerzőt, hogy foglalkozunk a drámák ábécéjével: a szonettekkel. Erről a későbbiek során kifejtem tanulmányaimat. Legrosszabb esetben tanulok belőle és a színészek is.

Hitler Komplexus – avagy színezd ki a világodat a barátaiddal!
Lassan már két és fél hónapja próbáljuk az első kísérleti darabot. Szerintem jó úton járunk. Csak elég sokan vagyunk a darabban, így valaki valamiért mindig hiányozni szokott… Még egy hónap van hátra, mostantól ezerrel fogunk próbálni. Ez azt jelenti, hogy még 25 próbát izzadunk végig a rasszizmus ellen. Ennyi idő elég egy bizonyos szinthez. Remélem nem fog hiányozni senki. Minden éjszaka imádkozni szoktam a szeretteimért és azért, hogy ne lógjon senki a próbáról, vagy ne legyen beteg, vagy ne vizsgázzon… A vizsgázókra sokszor haragszom, hogy miért az utolsó napon akarnak megtanulni mindent. Olyankor nem szeretek próbálni. Aztán közben megszeretem, de akkor sem jó. Másrészt hasznosnak tartom, ha mindenki ott van a próbán, még akkor is, ha aznap nem lép színpadra. Mindig lehet tanulni valamit. Nem feltétlenül tőlem, inkább a helyzetekből és a hibákból. Ez csak úgy működik, ha kint hagyjuk a sérelmeket az ajtón kívül. Amíg az ajtón belül van a sérelem és bosszúvágy, addig csak amatőr szinthez tudok hozzányúlni és az nem jó se a színésznek, se nekem. Zavar sokszor az is, ha valaki az időre kíváncsi próba helyett, olyankor lelomboz, de túllépek rajta és minden megy tovább. Az egyik társulati fiú folyton sietne valahova. Mindig beszól, miközben gondolkodnék vagy valami hasonlóval próbálkoznék. Nagyon zavar. Lányban is van ilyen. A színészek energiáját és idejét rabolja. Lasabban lesz eredmény. Vagy aznap nem lesz eredmény. Máskor figyel és nem szól. De az ritkább. Akkor van baj, amikor valaki a rendező fölé akarja helyezni magát. Olyankor bárki is a rendező: nincs menekvés. A munka annál rosszabb lesz. A vitákat szeretem én is, ha a kihívó fél/színész átgondolta a mondandóját. Egy harmadik színész/egy lány sokszor kérdez, ami nem baj, ha negyed annyi kérdés lenne. Improvizációs gyakorlatoknál olykor adok egy irányt, de mindig talál valamit, amivel csak húzza az időt. Ma már lustábbak az emberek és persze a színészek is (akik szintén emberek), hogy átgondolják több síkon a rendező gondolatát. Olyankor felvázolok több lehetőséget vagy adok egy magyarázatot, amit mélyebbre menően kell elmesélnem. Ez sokszor legalább tíz percig is eltart. Rengeteg idő. Biztos vagyok benne, hogy ez egyfajta blokk vagy bizonytalanság eredménye, ami a külső világban felvett klisékből származik szakmai vagy magánéleti úton. Ezért tartom fontosnak a lazaságot. Egy színész legyen laza és mégis tárolja magában a gyönyörű hibákat, mint pl. a görcsöt. Egy színész szeresse a lelkét és a testét. Ha mindkettőt tudja vállalni maga és mások előtt, akkor lesz SZÍNÉSZ. De még akkor is folyton építenie kell magát és tanulnia kell az életből. Ezért nincsen berögzött módszerem. Minden próbára valami új “mószeren” dolgozok, hogy a színész fejlődjön. Megpróbálok mindig az adott emberből/színészből kiindulni. Én ebben hiszek. Sok művészeti iskola a régi “jól” bevált módszereket alkalmazza. Sok fiatal színész ezért nagyon bután jön ki innen vagy onnan a tettek mezejére, ahol közepesen elszáll “a ködös ég felé”… sok mai fiatal színésznek tanuló emberke elszáll magától. Mert így tanítják. Sajnos. És ami a legrosszabb, hogy észre se veszik, mert a többiek is elszálltak… Társulatomban is mindig lecsupaszítanom kell a felvett rossz szokásokat, melyeknek van előnyük is: túl lesz rajta az áldozat, a színész. A színész ellen folyton küzdeni kell. Olyankor érte küzdök. Ami olykor kihat a magánéletre: pl. alkohol. Próba előtt vagy aznap nagyon káros az alkohol fogyasztása és persze próbán és előadás közben is káros. Az alkoholtól függő színészt nem tartom igazi színésznek, csupán átutazónak. Az alkohol csak egy ideig érezteti előnyös használatát, később kiöli a színészben rejlő csodát. Mindig növelnie kell az adagját, de a végtelenségig nem lehet. Színészek képesek alkohol nélkül játszani és létezni. Ebbe biztos vagyok. Az alkohol olyan, mint egy rossz kellék, amit a színész nem tud használni tökéletesen. A másnapos színész is gyatrább lesz az idő múlásával. Mintha az igazi arcát elfedné egy nem igazi arc. A színész felelős azért, hogy a néző megkapjon egy minőségi szintet. Mindig edzenie kell magát. Minden nap. Otthon. WC-ben. Vagy egyedül az éjszakában. A barátai előtt nem kell. Ott legyen egyszerűen ember. A színész barátai sokszor unják a színész színházi sztorijait. Nem szólnak neki. Sokáig. Abban az esetben jelzik vagy szólnak neki, ha netalántán tényleg a barátai. A többiek távolodnak. Én szeretem hallgatni a színházi sztorikat, de inkább hallgatom az embert és a történeteket az igazi világból. Ebből táplálkozom. Ez éltet.
A fenti gondolatokat fontosnak tartottam leírni. Nagy részük előttem létező hatalmas mesterek kivonatai ötvözve biztos tapasztalataimmal vagy gondolkodásommal.
Most hétvégén rendelkezzük le teljesen a darabot, vagyis a végét. Utána izgalmas munka következik. Több sík egymásra fektetése és rengeteg véletlen találkozása. Minden előadáshoz úgy állok hozzá, hogy sikerülni fog. Sikerülni fog, mert megosztom a gondolataimat és sikerülni fog azért is, mert az a rossz még nem született meg, hogy ne legyen jó. Főleg most, hogy rengeteg munkát fektettem bele a Hitler Komplexus – ba. Minden próbára órákon át készülök. Ezért sokszor haragszom a színészekre, ha azt hiszik, hogy késhetnek vagy, ami még rosszabb: zavarják a próbát és a többieket.
Mostantól kezdve nem fogom tönkretenni a többiek munkáját. Elküldöm a zavaró elemeket vagy megválok tőle. Erre most már nincs idő. Egy új emberre mindig van idő, aki nem zavar. Mindig elképzelek egy B verziót a színészekre.
Külső tevékenységek
A plakátokat már kiragasztottuk sok helyre. Sok helyről leszedték. Lehet, hogy azért, mert egy izmos meztelen fekete fiú kosárlabdát tart a lényeg előtt és felette az van kiírva, hogy HITLER KOMPLEXUS? Sok helyen igen. Szerintem a mai világban egy ilyen plakát meg tudja állni a helyét. Főleg akkor, ha jó cél érdekében történik, mondjuk a fajgyűlölet ellen. Persze azok, akik leszedik: azonnal rosszra gondolnak, ha ilyet látnak és gondolkozás nélkül elutasítanak vagy letépik a számunkra nagyon fontos hidat a néző felé: az A/3-as plakátot. De mindig kitalálunk valami új hirdetési módot. Ötletekben nincs hiány, csak plakátokban…
Még a hálóban is küzdünk:
A neten elindítottunk egy nyereményjátékot: http://www.egypercesek.hu/ . Itt bárki beregisztrálhat és nyerhet 2 jegyet az ősbemutatóra, melynek időpontja: 2008. december 12. A jelentkező verset, novellát vagy bármit írhat a gyűlölet ellen. Így működik a nézők megszerzése. A helyzet nehéz. A régóta létező konkurencia és az irigykedők miatt kénytelenek vagyunk küzdeni minden egyes nézőért. Még a fent leírt szöveg is reklámként szolgál, ezért kedves potenciális néző: Ne haragudj!
Nagyszínház
Az előadás a Zöld Macskán kívül a BM Duna Palotában lesz a nagy színházteremben. A 19. Század végén épült helységben több mint 300 néző fér el. A hangzás remek. A néző garantáltan minőséget fog kapni.
Remélem az előadás fel fog nőni a teremhez. A díszletünk egy szék lesz, ami a mi esetünkben inkább többfunkciós kellékként szolgál. A bűvös széket bárhogy összerakhatunk. Rengeteg tárgy és kellék készíthető belőle pillanatok alatt. Hol dobogó lesz, hol kocka, hol síremlék, hol híd, hol polc és olykor szék is. Fűrész úr mindent elkövet azért, hogy kész legyen és jó legyen. Bízom benne. Minden színházba kell egy ilyen ember. Képes átlátni az elvakult művészek rendszerét és hideg fejjel megteremteni a bűvös kelléket. Eszter és Emese sokat segítenek a külső világban. Misi egy fontos dolgot csinál: helyet biztosít az esti próbákra. Bálint pedig a szervező, aki szintén energiát és időt áldoz ezekért. És majdnem mindenki hoz egy bizonyos szintet és olykor segít. Plakátolunk és nézőket szervezünk és mesélünk ennek vagy annak, aki talán szintén mesél és eljön… Egymásra vagyunk utalva. Abból dolgozunk, ami van, vagy amit akarunk és megszerzünk jelentősebb anyagi teher nélkül. Egymásból dolgozunk és tanulunk és hibázunk és újra tanulunk mindannyian… A végtelenségig tanul a színház a világból, hogy a világ tanulhasson a színháztól. Függ egymástól a kettő évezredek óta és még épület sem kell, csak emberek…
Remélem kedvet adtam az előzménnyel a Laboratóriumi Naplóhoz. Ahogy időd és kedved tartja kérdezz bátran, szívesen válaszolok hajnalonként.

Abdullin Sardar Tagirovich, a rendező