A Farkas félelme

2008.11.11. éjszaka

A próbát megkezdtük nagy nehezen. Bár voltak késések, meg zűrzavar az én részemről, mert jött a zeneszerző: Ajk, akivel nem tudtam foglalkozni, ezért raboltam a drága idejét és nem hiszem, hogy valaha is visszaadom... Így történt. Bár nem érezte magát rosszul, mégis kínosak az ilyen ügyetlen pillanatok... Megérkezett Máté, az egyik honlapszerkesztő és tanácsadó, aki számomra újszerű reklámozási módszert készített. Már várom, hogy kipróbálhassam. Mátéval egy rövid ideig beszélgettem: elmagyarázta az alapokat, hogy tudjam használni a jövő egyik árnyalatát... Titokzatos, ugye? Pedig csak technika. Máténak állítólag nem szoktuk/szoktam az idejét rabolni, mert inspirálja a kísérletező színházi háttér hangulat. Ez úgy szokott működni, hogy ő az egyik teremben ül a hordozható gépével, a másikban pedig a színészek szenvednek vagy tőlem vagy pedig az unalomtól. Utóbbit az utóbbi időben egyre kevesebbszer észlelem. Vagy azért, mert kezdünk dolgozni és élvezni a kísérletet, vagy pedig azért, mert unatkoznak a színészek Az unalomban nem hiszek: mert akkor már rég máshol lenne az ingyen dolgozó, színésznek készülő, szerencsétlen áldozat, ártatlan lélek.

A gyermeki lélek kibontakozása

Miután felolvastuk ma az átalakított végét a szövegkönyvnek, nekiláttunk a műhelymunkának. Egy nyelviskola nem használt termeiben próbálunk ilyenkor, ahol van fűtés és kávé és tea. Kell ennél több? Nem. Élvezem ezeket a házias próbákat. Kialakul egy csapat. Abban a pár órában a csapat összeköltözik és hisz valamiben...
A hit elég fontos. Látom és tudom, hogy ki mennyire hiszi el magának a szerepet, vagy ki mennyire hisz a darabban, ki mennyire hisz a kialakítandó-kialakuló társulatban. A hit főleg onnan ered, hogy az ember élvezi-e vagy sem. Pénz és érdek nélkül kiderül, hogy ki lehet igazi színész. Erre mostanában kezdtem rájönni igazán. Fontos, hogy legyen reklám és marketing. Felelőtlennek tartom azt a rendezőt, színészt, színházi lényt, aki nem foglalkozi ezekkel a dolgokkal valamilyen szinten. Több társulati vezető (ismert és ismeretlen) csak a "művészi" résszel foglalkozik és nem tudja, hogy mi van a háttérben. Ha valaki felel egy társulatért, annak kötelessége, hogy megragadja a lehetőségeket. Egy rendező nem lehet bizonytalan. Egy rendező nem lehet felkészületlen a próbákon, mert rabolja a színészek idejét. Egy rendező nem lehet igénytelen a társulattal és önmagával szemben. Egy rendező rendezze el a dolgokat úgy, ahogy azoknak lenniük kellene. Ezt főként az életből merítheti, amikor körbenéz egy parkban vagy egy utcán és látja a lassan haladó nagymama mögött a gyorsan száguldó görkoris lányt, akit egy piros padról számítógépes világukba burkolózott szűz fiúk figyelnek "illedelmesen", és egy idegesítő tacskó ugatja a szerelmes pár férfi tagját a sövény és a szökőkút között. A rendező a parkban tanulhat (szerintem) az egyetlen mestertől: az élettől. Rengeteg más neve van az illetőnek: Isten, Természet, Véletlen, Sors... és még sorolhatnám, hogy hogyan becézik a rövid életet. Rengeteg ötletet ad és sokszor sokkal furcsább dolgokat művel, mint amelyeket eltudnánk képzelni a színpadon... Színészeimmel szeretek dolgokat felfedezni az életben egy bizonyos "egészséges" határon belül. Egyik alkalommal Ősz elején a színészek a teremben járkáltak és elképzelték, hogy a parkban vannak. Ekkor leállítottam a próbát és mondtam, hogy egy szó nélkül öltözzenek át utcai ruhába. Lementünk a közeli Károlyi Kertbe sétálni. Összehasonlították a kétféle parkos jelenetet. A teremben történt gyakorlatot nyugodtabbnak tartották, mint az élet művét. Ez sok mindent megmagyarázott. A belső feszültséget mindig meg kell vizsgálnunk magunkban, a belső nyugtalanságot mindig meg kell teremtenünk érzetünkben, nem elégedhet meg a színész önmagával soha...
Visszatérve az eredeti szálra: Lucának elhiszem, hogy ő elhiszi saját magát és a szerepét és hisz nekem is. A gyakorlatot Vikivel végezte, csupán mesélt magáról a kopott parkettán ülve. Viki remek partner. Luca megteremtette önmagában a kellő koncentrációt, lazaságot és érzelmileg és gondolatilag átadta magát egy rejtelmes világnak: a gyermeki léleknek. A próbák folyamán számomra kiderült, hogy Lucában ott van az örök gyermek és az örök megfigyelő felnőtt. Ez az érdekes ütközés izgalmas lélektani megoldásokat rejt a színházban és a filmben. Luca tud sírni, nevetni és létezni bármilyen térben. Gyorsan kapcsol és nem görcsöl. Alkot. Szabad. Az egyik résznél egy fájdalmas pontot akartam elérni azzal, hogy nevetésre "kényszerítem". Ez sikerült. Meglepően jól. Hasonló gondolkodási párhuzamokat fedeztem fel Luca és Fruzsi között, bár teljesen más emberek. És ez izgalmas! Mennyire másképpen működik ember és ember. Ha egyszer megállíthatnám az időt... akkor megismernék mindenféle embert, talán mindenkit a világon. De szerencsére nem vagyok képes ilyesmire. Mérhetetlenül unatkoznék és várnám a születő lelkeket szüntelenül. Na elég az elmélkedésből és az okoskodásból.

A Farkas félelme

Ezelőtt lévő nap Fruzsi remekelt a kopott parkettán. Most újra. Szerelmet vallott Péternek a színen, szerintem hitelesen. Először a zavarás miatt obszcén szavakkal kellett egymásnak szerelmet vallani, aztán egyszerűen. Fruzsi remek gondolati ívek alapján haladt a naív ember felé. Péterben görcs uralkodott. Péter (Farkas) nyáron jelentkezett a társulatba. Görcsösnek tűnt és tétovának, de valamiért fontos volt, hogy megnézzem mit tud... Péter érdekes ember, mint mindenki. A Miskolci Nemzeti Színház Stúdiójából jött. A játéka nem tetszett. Mesterkélt volt és görcsös. Még mindig az, de már tudja, hogy mi a helyes irány. Ugyanúgy, ahogy Kálmi is megismerte önmagában a lehetőségeket... Péternek mostantól mozognia kell. Sportolnia. Ez feloldja benne a gátlásokat, a múltat. A "fájdalom" gyakorlatba nem tudott belemerülni, mert teljesíteni akart, esetleg nem tudtam helyes eszközökkel vezetni, mint színészt. A lényeg, hogy lazulnia kell és megismernie új látásmódokat. Ez menni fog, mert van benne egy nagy adag erő és hit. Tudom, hogy Péter fél megmutatni önmagát, pedig sok mindenre lenne képes. Olyan, mintha számolni tanítanám. Az egytől kell elkezdenie számolni és nem a 45-től. Az alapoktól kell tréningeznem vele. De megéri neki is és nekem is. Ebben biztos vagyok. A Farkasnak nem szabad félnie...

Olykor előfordul, hogy a mondatokat teljesen szubjektíven kezelem a társulati naplóban és ezzel megbántok színészeket. Nem szándékosan közlöm a rossz információt ilyen esetben, csupán a saját elképzelésem szerint írok, mert ez számomra is egy elemző napló, amiben így vagy úgy látom a dolgokat... Hazudni nem fogok. Tévedni biztos. Az emberi dolog... Kíváncsi vagyok a következő tévedésre, abból rengeteget lehet tanulni... Kellemes tanulást!

Abdullin Sardar Tagirovich, a tanuló