A darab végén...
A taps vasból készült. Részint az ismerősök miatt, részint a szokás és a szerencse különös összeolvadása révén jött össze ez a számunkra nagy taps. A tenyerek csattantak, a színészek meghajoltak és csak hajoltak és hajoltak és én nem tudtam, hogy mi ez. Valószínűleg a tömeg elkerülhetetlen képmutatása a sznobéria birodalmában. Dávid Zsuzsa a színészekhez ment, nekem pedig a vendégekkel kellett foglalkozni, akik gratuláltak. Osztálytársaim ( Budapest Bábszínház ) őszintén gratuláltak. Tőlük jól esett, azért gratuláltak, mert látták, hogy merre fejlődhetne a darab stb... A néző, aki azt látja, amit kell... és a kritikus, aki máshogy néz, de van olyan, aki lát is... (mosoly). Bonyolult ez. És talán akkor van a baj, amikor azt hisszük, hogy nem lehet...
A Terápia lényege
A terápia nem érthető. A darab eleje nem érthető, de furcsa módon a nézők fele mégis érti. A terápia azért nem érthető, mert a nézőig nem jut el az információ, miszerint miért szidják egymást a barátok... A válasz egyszerű: azért, mert egymástól könnyebben viselik a szidalmakat, mint azoktól, akik komolyan gyűlölik a másikat. Ez így elég primitíven hangzik, de a pszichológiai magyarázata és "lélek-logikai" elemei ennek is megvannak.
Miért állítom ezt ilyen biztosan?
Mert tapasztalom és látom. Ebből kifolyólag tudom is. Reméljük, hogy nem rosszul.
A próbákon különböző nemzeteket képviseltünk, különböző kultúrákat, vallásokat, gondolatokat. Az egyedüli ami minket összekötött a főcélon kívül: a humor. www.labanim.com - küldetésnyilatkozatban olvashattok erről bőven.
Ez a "gátlástalan" humor abban a pillanatban, amikor megszületett... úgy éreztük, hogy ez felette áll az emberi gyarlóságnak, a gyűlöletnek, a mészárlásnak... abban a pillanatban ez felette állt az emberi butaságoknak, a celebek világának, a vallások hátrányainak, a társadalmi elnyomásnak... ez mindenek felett állt. Abban a pillanatban nem létezett az a hatalom, amely legyőzött volna minket: cigányokat, tatárokat, bolgárokat, zsidókat, örményeket, magyarokat, ghánai négereket, oroszokat, lengyeleket... Abban a pillanatban nem érdekelt minket, hogy kinek az apja mennyire hibás és ki milyen bűnöket követett el. Abban a pillanatban csak nevettünk és gondolkoztunk és nem nyitottuk ki a szánkat, hogy igazságtalan a világ... és nem támadtunk senkire és nem tettük tönkre a másikat és nem dobáltuk a "pokoli" koktélokat és vízipuska sem volt nálunk és egyik oldalon sem álltunk... és ez így volt jó, ez így volt humor... (a színpadon a hibákat kijavítva megtekintheti a néző: 2009. február 22. vasárnap 19:00 - Duna Palota)
Az idős emós
Egy korábbi bejegyzésben írtam erről. Az emósok közül 5 fajtát különböztet meg a mai társadalom. Ebből 3 "kipusztulóban" van/volt. 25 éves emós valóban nincsen - legalábbis formai szinten, de az új vizsgálatok szerint: van. Az emós nővérnek, Nárcisz nővérének ebben rejlik a tragédiája. Még 25 éves korára sem nőtte ki ezt a világképet/látásmódot... és tény: ma sokan nem növik ki, akár 30 éves korukra sem (erről majd később). Tehát ennyit a szubkultúra ismeretekről...
Nárcisz a temetőben született
A történet szempontjából ennek semmi köze az egészhez, de azért mégis.
Mégis? Mi az a mégis?
1. Nárcisz lélektani paramétereit fejtheti meg a színész ezáltal.
2.Ha a történetet figyelmesen követjük, akkor rájövünk arra, hogy ennek a srácnak mi a tragédiája...
3. A mai dráma megengedi azt a szabadságot, amit például a hármas egység nem. Ez nem azt jelenti, hogy káoszt kell alkotni, de a cél mellett mindig vannak olyan dolgok, amelyek többet adhatnak a szereplőnek... (a világ legjobban összerakott drámája /dramaturgiai szempontok és egyéb megfigyelések alapján: Moliére: Tartuffe)
A rasszisták miért mások az én dimenziómban?
Egy érdekes blogban ez olvasható:
"Anna a barátai között látható, akik rasszisták. Tyűha. Tudjátok, hogy néznek ki a rasszisták? Fekete miniszoknyába öltözött lányok, illetve egy hosszú hajú rocker, aki bőrdzsekit, ujjatlan kesztyűt és bakancsot visel. Arról beszélgetnek, hogy Nárcisz meg fog felelni a céljaiknak. A rasszisták tudniillik ilyenek, kinéznek valakit maguknak, és azt behálózzák."
A színpadon nem feltétlenül kell az életet lemásolni 100%-osan. Ez felesleges. Ennyi erővel kimehetek a Blahára, kiülhetek a térre és nézhetem egész nap a világ legjobb színházát: az életet, ahogy Lándzsarázó Vilmos is leírta hajdan... A színház, mint minden más művészeti "móka" képes sűríteni és a néző ezt befogadja és átdolgozza. Ehhez kellő intelligencia és érzelmi intelligencia szükséges. A miniszoknya, mint absztrakt eszköz egy adott színházi jelrendszerben működő jelmez lehet...
Peter Brooke fája
Ez is abból a blogból származik, amelyre választ adok röviden:
"A következő felvonásban Nárcisz már korrekt Hitler-outfitben jelenik meg, barna öltönyben, kefebajusszal. Tart német beszédet is, a Führer mozdulatait utánozva, ami afféle drámai elem. A következő szín egy erdőben játszódik, noha egyetlen fa sincs a színpadon, csak odaképzelik. A terápiás csoport résztvevői menekülnek az országból, a rasszisták pedig üldözik őket. Előbb a négert verik meg, aztán a zsidót, ám az utóbbit az egyik rasszista lányka félbeszakítja, és előadást tart társainak, hogy kell bánni a zsidóval. Eszerint a zsidót nem ütjük-vágjuk, hanem megcirógatjuk, megölelgetjük, és csak utána rúgunk bele."
A színpadon mindig is kérdés volt, hogy miből mennyi...
Erre Peter Brooke keresett igazán választ a 20. században. Shakespeare korában tudták, a görögöknél is. A 20. század káoszában Brooke próbált kiutat találni.
A színpadon elég egy fa, hogy tudjuk, hogy erdőben vagyunk? Vagy egy egész erdőt telepítsünk a színpadra, hogy a néző elhiggye...?
Szerintem ez mind lehet jó megoldás. És még az is, ha nincs fa vagy díszlet. A lényeg, hogy az adott stílust , játékot, rendszert elfogadja a néző és működjön a gondolati ív... ennél több nem igazán kell. A jó színész megoldja. Ha a rendező is jó, akkor van királyság...
A nővér halála...
További válaszok a blogra:
"Anna közben találkozik Rózsával, aki felszólítja, hogy szálljon le az öccséről, majd rátámad. Nárcisz szétválasztja őket, Rózsát kirángatja a képből, és a következő jelenetben tudjuk meg, hogy meg is öli. Logikát ne tessék keresni, teljesen normális, hogy az ember megöli a nővérét, ha az le akarja pofozni a barátnőjét."
Abban valóban nincsen logika, ha valaki megöli a testvérét. De ha van mögötte előzmény, akkor lehet logika is.
Például abban van logika, hogy Júlia megbocsájt Rómeónak, miután az megölte a bátyját? Nincsen. Itt csupán a szerelem furcsa világa működik. És aki a szerelmet megmagyarázza nekem...
Vagy Oidipusz esetében van logika abban, hogy szeretkezik az anyjával és... hmmmm...
Trágárkodás
Ebben igaza van a blog írójának, ezen változtatni kell:
"Közben a néger eltéved az erdőben, keresi a barátait. Összetalálkozik Nárcisz anyjával, aki részegen rágerjed. Megpróbálja megerőszakolni a négert, ám a nácik pont arra cipelik Rózsa hulláját, ami megzavarja az aktust. Anyuka roppant nevetségesen és hiteltelenül zokog lánya holtteste fölött, majd meghal, mert a nácik megkéselik. Búcsúszava: "Basszátok meg az egész világot." Ez már fel sem tűnik, mert a darabban folyamatos a trágárkodás."
Ezen is javítunk a következő előadásra...
Indíték nélküli tett...
Ebben is igaza van a blog írójának:
"Időközben a náciknál is lázadás van. Anna felkészíti Nárciszt, hogy este - nem tudni, kiknek - beszédet mondjon az "eszméről". Nárcisz kicsit izgul. A következő jelenetben Annát se szó, se beszéd, agyonlövi Diána, az értelmesebbik csaj. Tettének indítéka nincs, de szépen fogynak a szereplők."
A szöveg szerint van indíték, a játékot kell csiszolni.
A bűvös mondat:
A másik blog írójának véleménye és a válasz erre:
"Eljön az este, Nárcisz kiáll és elmondja beszédét. Ez afféle béna görbe tükör akar lenni a rasszistáknak. Hitlernek öltözve beszél arról, hogy utálja a zsidókat, a cigányokat, a kínaiakat, a buzikat, továbbá a grönlandiakat, az indiaiakat, az ausztrálokat, a maorikat, az arabokat, a franciákat, a románokat, a németeket, és mindenkit felsorol, akik "a társadalom csótányai", és "elfoglalják mások földjét és lopnak". Monológját a következő mondattal zárja:
- Kihagytam valakit? Hallott már valaki Magyarországról? Nem? Nahát... minden szar kis országot nem lehet ismerni!
Erre pedig spontán visszaszóltunk négyen, hogy "anyád!" Senki sem tiltakozott vagy pisszegett. A közönség eddig is feszengett, de ez a kiemelt csúcspont még azoknak is kissé csücskös volt, akik egyébként egyetértenek azzal, hogy a rasszisták rosszak."
Nárcisz mindenkit szidott a darab végén. Mikor visszajött, akkor ezt mondta pontosan:
"Elnézést szeretnék kérni a kimaradt népekért és kultúrákért... Tetszik pédául ismerni Magyarországot? Nem? Nem csodálom. Minden szart nem ismerhet az ember."
Fontos a pontosság. Ha véleményt írok valakíről, akkor pontosan idézek. A hitelesség végett ez fontos. Nárcisz nem Magyarországot szidta, hanem azokat az embereket, akik képtelenek rendet tenni a fejükben. Ehhez kellő humor és intelligencia kell. Ebben tényleg nincsen bántás...
A taps:
Válasz a válaszra, a blog írójának gondolataira:
"A darab végén a túlélők eltemették a halottakat, majd hajlongani kezdtek. A közönségnek csak hosszú idő után esett le, hogy azért teszik, mert vége a darabnak. A legtöbben ímmel-ámmal tapsoltak, mert úgy illik, ha egyszer vége van, bár biztosan volt, akinek tetszett ez a borzadály. Mi nem tapsoltunk. Felálltunk, kimentünk, és az előcsarnokban szidtuk a művet."
A darab végén vastaps volt. Amelynek örültem, hogy nem kezdődött azonnal, mert hatást bizonyított...
Beszélgetés Tomcattel avagy egy másik szempont
A darab végén megkeresett négy fiatalember, közöttük Polgár Tamás avagy Tomcat.
Egy pillanatra azt hittem, hogy készülnek valamire, tehát megijedtem, de nem féltem. Amikor félek, akkor inkább elszaladok.
Miért nem féltem?
Mert egy biztonságos helyen voltam, a háttérben tanúkkal és biztonságiakkal. Amikor édesanyám segíteni akart, akkor féltem igazán: féltettem anyámat és megkértem, hogy menjen haza. Pár helyen azt írták. hogy lökdöstem anyámat. Ezt a tanúk és anyám is tagadja. Aztán visszatértem a társalgásba, ez a cselekedetem is bizonyítja, hogy nem féltem. De nem tagadom, van amikor félek. Oroszországban féltem gyermekkoromban,amikor megtámadtak. És Magyarországon is vertek bőven. Egy idő után már nem hatásos a verés. Nem értékeli az ember (mosoly).
Tomcat megkérdezte, hogy mi a hazám:
Mondtam, hogy Oroszország, Magyarország, Tatárföld, Ukrajna és Bulgária.
Tekintetében azt olvastam ki, hogy ilyen nincsen.
Számomra mégis van. Lehet, hogy az én bűnöm, de szeretem a magyarokat, az oroszokat, a mongolokat, a franciákat és mindenkit ezen a bolygón... ez nyálasan hangzik, de másképpen nem lehet erre válaszolni. Egyszerűen élvezem ezt a világot és kihívás az, hogy vannak ellentétek és bajok. Én olyan világról szoktam álmodni, ahol szintén vannak bajok, csak intelligensebb emberek között...
Tomcatnek baja volt a bűvös mondattal. Én ezt megértem. De teljesen nem tudom. Ez színház. A színháznak pedig van egy olyan eszköze, ami máshogyan hat a színpadon, mint az életben. A bűvös mondattal nem akartam bántani senkit sem. (amúgy a közönség nevetett ezen a mondaton sokat) Ez a mondat szintén egy tükör. Van, aki csúnyának látja magát ebben a tükörben, de van aki szép lesz tőle. Ez emberfüggő...
Rózsa vagy nem Rózsa?
Tomcat írása és utána válaszom reá:
"A lépcső felől lárma hallatszott. A Rózsát alakító fiatal színésznő érkezett a matrónát erősíteni, de mire odafordultam, csak annyit láttam, hogy egy srác felnyalábolja a veszettül kapálódzó minifúriát, és lecipeli a lépcsőn. "Nyugi, csak beszélgetnek..." - hallottam a szófoszlányokat."
Az említett "matróna" az édesanyám az tény, a másik hölgy viszont nem a Rózsát alakító színésznő volt. Nem pontos a leírás.
A bűvös mondat további sorsa
Tomcat írása:
"- Önnek igaza van - lépett közbe egy középkorú hölgy. - Tényleg egy kicsit erős ez a kitétel a darabban. Köszönjük a kritikát, igen, a jövőben máshogy fog szerepelni ez a részlet.
- Igen, végül is... hát... vannak még hibák - tette hozzá a rendező, aki még mindig félt, csak nem tudom, mitől. - Igen, a jövőben kivesszük ezt a mondatot, vagy máshogy fogja mondani."
A középkorú hölgy, aki közbelépett, valóban intelligensen oldotta meg a helyzetet, de a tanúk bizonyítják, hogy csupán ennyit válaszolt/válaszoltunk Tomcatnek:
Átgondoljuk amit mondott...
Ez nem azt jelenti, hogy kivesszük a mondatot vagy máshogyan mondjuk...
Csupán azt, hogy gondolatokba sűrítjük az egónkat...
A Palotából, ahogy kiléptem... sötét volt és esett az eső... beültünk egy kocsmába és beszélgettünk...
Ezt a rövid videót pedig nem viccből ajánlom:
http://www.youtube.com/watch?v=s8jw-ifqwkM
Abdullin Szárdár Tagirovics, aki szereti Magyarországot... is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése