"A fenti kép a Budapest Bábszínház stúdiósairól készült és Zsuzsiról, a "bábról" "
Egyre érdekesebb ez az egész... egyre több a fáradt ember... vajon meddig lehet elfáradni? Talán addig, míg a végén egy nagy szunnyadó lénnyé nem válunk? Valami hiányzik a mai világban.
Kedves Olvasóm! Egy pillanat és kifejtem...
Gyerekkoromban, mikor anyám elővett egy mesekönyvet, akkor elmerültem valamiben, valamiben, amit én alkottam meg: a gondolataimban. Ezek a gondolatok másfajta gondolatok voltak, talán csak érzetek, mert anyám hol kedvesen kiemelte a főhőst, hol zordan ábrázolta a gonoszt és én körülöttem forgott a világ és elképzeltem mindent. De tényleg mindent! Ebben a mindenségben röpködtek tündérek és kalózok támadtak a kapitányra és dínók pusztították egymást és hercegek szabadították ki a királylányokat és a királylányok örökké szerették őket... és mára ez mind elveszett... a gyermekkorom elmúlt: a tündérek csupán egy diszkóban ugrálnak tangában és egy kóláért röpködnek az érzelmek pár hónapig, a kalózok már nem támadnak kapitányokra, inkább illegálisan másolnak DVD-ket, a dínók meg latinnevű lomha csontvázak a nagyobb épületekben, ahol sokszor méltatlan "modern" kortárs festők lepik el a gyönyörű termeket, a hercegek pedig szerencsétlen álmodozók nyakkendővel és autóval (jobb esetben), akiket már nem ismerne fel egy hercegnő sem, mert hercegnők ma már nincsenek...
...mert ma már luxus a képzelet, mert ma már mindenki megfelel azoknak, akiknek semmi közük a "széphez". Márpedig, ahogy Kant mondotta vala: "Szép az, ami érdek nélkül tetszik"
Ez azt jelenti, hogy ma mindenki csúnya?
Nem tudom. Valahol elrejtve ott sikítanak azok a hercegnők és hercegek. Valahol ott a színházban azok az emberek egymással beszélgetnek valamifé mesevilágban. Moliére és Shakespeare csodálatos korabeli kosztümjei minden rezzenésükben tükrözik az eleganciát és mondataikkal elkápráztatják elménket, megmozgatják fantáziánkat, legyünk akár színészek és színésznők vagy akár nők és férfiak - mindegy! A csaták dúlnak kívül és belül, a világ más és más a szerelem is... és valahol meg ugyanaz, mint ma... egy pillanatig... aztán kiderül, hogy ez mind csak illúzió egy olyan világban, ahol elárulnak a barátaid és megöl a szerelmed...
Értem én, hogy mutassuk meg, hogy mi mennyire modern és, hogy mi minden van emögött és amögött, de a lényeget valahogy már nem is látjuk, mert mindent mögé képzelünk dolgoknak és elkényelmesedünk, mert a társadalom egy része alattomos módon kielégíti silány vágyainkat és azt mondja, hogy te ma mindent megkaphatsz...
Akkor miért van ennyi baj?
És hova tűntek a szenvedélyek?
És miért kell nekem megfelelni bárkinek is?
Akkor inkább bezárkózom és fél évig alkotok és aztán kimászok sötét kamrámból és megmentem a hercegnőt minden áldott nap!
Hamarosan Folytatom!
Szárdár Tagirovszkij
