Hitler Komplexus Premier - I. felvonás - 2. rész

Történt: 2008. december 17. szerda 20:00 Premier

Duna Palota - színházterem

Hitler Komplexus Premier - I. felvonás

V. jelenet

Anna (Balatoni Emese) és Nárcisz (Hajagos Mihály) a temetőben

Ha jobban belegondolok, akkor azt mondom, hogy valahol itt indult meg igazán a darab, amikor Misi elmondta a monológot, hogy akkor született, amikor az apja meghalt és ez mind a temetőben... emlékszem Misivel vitatkoztunk régebbi próbáink során, hogy ez a monológ szar, pedig nem, mert (most nagyképű leszek) zseniális és jó! Kételkedett benne és bennem a főszereplő, hogy nem fognak nevetni a nézők... A nézők itt kezdtek csak igazán nevetni a Duna Palotában... És a játék a hegedűvel is jól működött, amikor Sirkó Eszter játszott a monológ alá... aztán Anna elmondta Nárcisznak, hogy milyen rosszul rendezkedik be az életében stb...

Itt dramaturgiai hibák sorozatát fedeztem fel a halászlé otthoni zabálása közben Karácsony tájékán. Emese is gyengébb ennél a résznél. Itt gyakorlás és változtatás lesz.

VI. jelenet

Nárcisz (Hajagos Mihály) és Anya (Fazekas Veronika) és a Zenészek (Sirkó Eszter és Armaganjan Ajk)

Nárcisz zenét kért a színpadra. Ajk énekelt, S. Eszter hegedűvel nyomta alá a tutit. Ez működő jelenet volt. A nézők kezdték átvenni a stílust... Anya és Nárcisz jelenete ügyesen működött. Misi itt alábhagyott a játékkal, de még mindig bírta... Anya OK volt. a "kiskacsafürdik" zenéje pedig adott az egészhez. A zenészek pontosak voltak.

VII. jelenet

Anya (Fazekas Veronika) és Rózsa (Fru)

Anya és Rózsa hozták, amit kell a jelenetbe, de nem többet. Sajnos. A nagy színpadon több is belefér. Majd legközelebb. De itt legalább még működött a jelenet.

Jelenetek az első felvonás végén

Misi megőrülése még mindig túl mű és puhány. A második felvonással nincs egy híd, ami összekötné a lélektant és a történetet. Utóbbi feltehetően dramaturgiai okokból nem működik. Az első felvonás terápiás jeleneteiben azért nem elemeztem le a szereplőket, mert gyengék voltak az elején. A felvonás végére már jobb helyzetet láttam. A Mindentudás Egyeteme a darab szintjét emeli, ahogy eddig mindig is tette. Vera Hitlerről szóló monológján változtatni fogok. Misi haját oldalra igazítós technikája még üresen is jó, akár egy sörös üveg. Visszaváltom a következő előadásig.

Abdullin Szárdár Tagirovics, a ragadozó

Hitler Komplexus Premier - I. felvonás - 1. rész

Történt: 2008. december 17. szerda 20:00 - Duna Palota


Fentről nézve

A technikai pultban minden olyan más. A hangokat nem tudtam jól bemérni. Nem észleltem a dolgokat úgy, ahogy azok lennének. Ezért folyton kisétáltam az erkélyre és figyeltem a színpadot és a nézőteret. A nézőtérről levettük a fényt, szép lassan elhúztuk a függönyt a sötétben. A darab elkezdődött...


Hitler Komplexus Premier - I. felvonás

I. jelenet - Terápia

A színházterem sötétbe borult, kezdetét vette a darab. Az első jelenet még mindig nem működik elég jól. Itt dramaturgiai hibák sorozatát véltem felfedezni előadás alatt. Változtatni kell rajta. Az első felvonást többször próbálni kell, mert a hibák még mindig nagyok... Régebben említettem, hogy az első felvonáson múlik minden. Ekkor egy-két színészem jelezte azon gondját, hogy mást is kéne próbálni. A többi jelenet a maga szintjén működött. Ostoba voltam, hogy hallgattam ezekre a színészekre. Az első felvonást átvariáljuk. A néző nem fog ráismerni. A zenés részt külön rakom a dikciótól és az akciótól. Több szöveg lesz az első jelenetben. Azon is gondolkodtam, hogy valami ostoba jelenettel kezdődne a darab, ahol bemutatjuk valahogy a szereplőket, mintha valami... nem is tudom... még agyalok rajta. Egy biztos. Nem fogom ezen a téren meghallgatni a színészeket, se senkit. Átvariálom. Szeretnék kísérletezni. Kegyetlen sem akarok lenni, meg nem is akarok rendezői színházat (annyira), de nagyon szeretnék ebből egy jó darabot csinálni. Ezért befogom vetni eszközeim többségét. A lényeg, hogy az első jelenet SZAR.

II. jelenet - Anya (Fazekas Veronika) - Rózsa (Fru) - Nárcisz (Hajagos Mihály) jelenet

Itt valamelyest kezdték feltornázni a színészek a darabot, de még mindig ügyetlenül és amatőr módon. Anya (szerintem rendben van). Egy-két visszajelzés szerint mű volt. Ez volt a dolga. Ezért részben figyelek a kritikára és még jobban arra ösztönzöm Anyát, hogy még több legyen. Hogy teljesen más legyen az ő szerepe, mint a többieké. Valószínűleg maszatossá válik a többi szereplő, ha Anya olykor természetes, olykor meg direkt-ripacs. Ezen javítani kell. Fru egész jó Emós volt. A darabban ő több, mint 25 éves és még mindig emós. Ez az ő nagy tragédiája. Tudom, hogy hányfajta emós van. Tanulmányoztam őket. A legtöbben 18 éves korig vannak azon a szinten, hogy már az emocionális világfájdalom sem érdekli őket. Itt pszichológiailag végig követhető a folyamat: az anya erős nyomása, az apa nélkül felnövő leányzó, akinek valószínűsíthető tropára ment szerelmi élete - egészen biztosan elképzelhető ez a történet, ez az élet. Egyik kritika szerint ok nélküli Rózsa emós világa, mivel már több, mint 25 éves. Szerintem leelemezhető lélektanilag, dramaturgiailag és bármilyen módon megmagyarázható az ő élete. Fru remekül játszott (ehhez fűződő halovány sztorim van, amit majd a későbbi részekben leírok). Fru játéka egyszerű. Nem azt mondom, hogy tökéletes (mert jelenleg még változnak folyton a figurák), de abba a szép irányba halad, hogy megpróbál kompromisszumot kötni önmagával, a stílussal és azzal, hogy más stílusban is megállná a helyét ezzel az egyszerű játékkal.
Akinek nem olyan egyszerű a játéka: Hajagos Mihály. A nézők szerették, remek volt, de szerintem lehetett volna jobb is. Ahol a többiekkel volt Misi, ott gyengébben szerepelt és nem volt benne a darabban. Ahol egyedül volt, ott remekelt. De még így is jobban koncentrált, mint egyesek. Önmagához képest SZARul teljesített. Viszont örülök, hogy meggyógyult és a darab nagy részét megmentette és a hátán vitte. Azon a gerinctelen hátán (mosoly).

III. jelenet - A temetőben - Nárcisz és Anna (Balatoni Emese)

Misi elég pocsékul mondta a monológot, de mégy így is vitte a nézőket. Van valamilyen érdekes technikája, amivel együtt született. Remélem együtt is hal meg vele (mosoly) majd úgy 100 év múlva... Aztán belépett Emese. A darab szerint a monológ közben lép be. Emese a másik, akire haragszom. Az utóbbi három hétben remekelt. De előtte nem mutatott sokat. Későbbi beszélgetéseink során elmondta, hogy a próbákon folyton gondolkodott. Amikor ezt elmondta, akkor ráébredtem arra, hogy jó úton jár. Csupán kínozni kell majd őt is, akár Misit, mert van benne valami érdekes: a gondolkodása. A gondolkodás meghatározó ebben a szakmában. Misivel jók voltak, de lehettek volna jobbak is. A nézők nagy része vette a poénokat. Aztán Misi elsétált a párbeszéd végén és...

IV. jelenet - Neonáci találka - Anna, Diána (Bódi Eszter), Lujza (Somodi Réka), John (Mitre Péter)

Anna nevetése nem tetszett, itt variálni kell, hogy összekössük a jeleneteket. Belépett B. Eszter, akit ledobott a nagyszínpad, nem élt meg rajta. Nem volt hiteles. De van rá lehetőség, hogy jobb legyen. Kínozni kell (mosoly), izzasztani kell a próbákon, hogy élő legyen. Mert elszáll minden energia és csak a görcsöt érzem (legalábbis kívülről). A stílust nem tartja meg. Ez az én hibám, de csak részben: nem tudtam vezetni úgy, ahogy kell. Részben az ő hibája, mert a próbákon hisztizett és nem tudtunk haladni úgy, ahogy szerettem volna. Volna! Volna! És a másik, hogy nem azt csinálta sokszor, amit kértem tőle technikai pontokban.
Farkas (Péter) is halovány volt, de sokat fejlődött. Persze Eszter is fejlődött nyár végéhez képest. Péternek a koncentrációjával voltak gondok. Nem figyelt eléggé. Izzasztni kell őt is. Mint egy halovány fing: olykor-olykor felmerül, mintha színpadon lenne, aztán nem érezni semmit.
Kedves Olvasó! Bocsáss meg, hogy ilyen agresszíven közlöm a naplóban ezeket, de fontos, mert ha nem, akkor elutazom Szibériába és rendezek valamit a rabokkal...
A Farkas által, vagyis John által elutasított Lujza már jobb volt. A rájuk vonatkozó koncepció, hogy John mindig ellöki Lujzát, Lujza pedig sóvárog. Csak monoton szex van közöttük és Lujza részéről a plátói giccs. Na ez az, amit sajnos nem láttam a színpadon. Réka (Lujza) most már jobb volt, mint eddig, de még mindig lehetne erősíteni. Jól hozta a premieren a figurát. Premier előtt volt némi vitánk, hogy ne változtassam meg szerepének szinte összes megszólalását. Megváltoztattuk. Jobb lett. Farkas és Réka közötti játék erősebb lett a premieren, de még mindig SZAR. Ez pedig, akárhogy nézzük: az én hibám. Januártól kínozni fogom őket is (mosoly). És benne van a történetben, hogy a tütük és szoknyák helyett más ruha lesz rajtuk. Túlságosan mamlasz voltam, hogy a színészek egy részének ízlésére bíztam magam jelmez terén. Durvábban fognak kinézni a neonácik.

Most nagyjából ennyi!

Abdullin Szárdár Tagirovics, önkritikus

Premier előtt a Palotában, gondolatok közt II.

Történt: 2008. december 17. szerda, délután - Duna Palota



Feszültség a köbön


Nem izgultam. Talán ez baj. Talán nem. A színészek többsége izgult. De az is lehet, hogy csak most érzem úgy, hogy nem izgultam. Valószínűleg... nem tudom. Nem tudom, hogy miért csináltam rosszul a darabot. A válasz az lehet, hogy azért, hogy jobb legyen.
A remény... tényleg utoljára hal meg. Utána pedig a társulat. A Majdnem Társulat. Majdnem a Remény Társulata... és még ragozhatnám. Egyet tudok, hogy a belevitt munka visszatérül, előbb vagy utóbb, de meg lesz a gyümölcse mindennek...

Ez a nap sem volt különlegesebb, mint a többi. Az emberek továbbra is használták az utasszállító járműveket. A párok még mindig veszekedtek vagy nem az utcákon. A gyros pedig régi húsból készült, ahogy az szokás Pesten. Pesten még szokás egymást hülyének nézni, ahogy a világ többi táján is. Az ember ilyenkor szívesen rohan be egy olyan helyre, ahol biztonságban érzi magát és tudja magáról, hogy nem hülye. Akkor tudja igazán az ember, hogy nem hülye, amikor elhiszi, hogy az i lehetne. A "lehetne" ez esetben egy varázsszó, tele meglepetéssel. A "lehetne" maga lehetne a színház (mosoly). A nagyszínpad üres volt, csak a fények éltek rajta. Felrohantam a technikai pultba és kipróbáltam egy-két dolgot. Időközben megérkezett Viki, Emese és a többiek. És bár sután és rendszer nélkül, de próbáltunk, részeket bróbáltunk. Kálmit és Misit figyeltem, akik kettős jelenetük szövegét "nemtudva" léptek a színpadra. Mérges voltam és kiabáltam is velük. Feldühödtem, mert ezeken a részeken nem voltak változtatások és már túl voltunk két előadáson is és... egyszerűen tényleg felbőszít, mert olyan, mintha sztárok lennének, pedig nem azok és húzzák a többiek drága idejét. Elpróbáltuk a neonácis jelenetek egy részét. A Kohn-gyalázós részt, a második felvonás elejét... stb. Egy-két változtatást már nem is merek mondani a színészeknek, mivel attól félek, hogy nem tudják megjegyezni. Pedig ez lenne a terv ezzel a darabbal, bármerre nyújtani, szinte bármikor. Fűrész úr és Farkas elmentek a kellékekért a Zöld Macskába és elég gyorsan megérkeztek. Feszültek voltak páran. A színészek többségét meglepte a 19. századvégi pompás színházterem. Majd megunják. A Zöld Macska Diákpince és a Duna Palota között annyi a különbség, hogy az egyikben olcsóbb a szendvics és szinte mindig van, a másikban pedig látni a nézőtérről a színpadot.

A Technikus, aki értette a darabot

Megérkezett Moler Péter, a technikus a Budapest Bábszínházból és megértette a darabot és segített. Most erről többet nem igazán tudok írni, majd közben. A lényeg, hogy Dávid Zsuzsa is megérkezett, akivel ostoba módon vitatkoztam, ahelyett, hogy próbáltam volna. Ez az én tanuló-hibám, az én tutyi-mutyi létem, melyen változtatni kell. Ciki volt a technikus előtt, aki már rám szólt szerényen, hogy szüksége van egy-két irányra. Nagyon sokat segített. Átvettük az első felvonást technikailag: a járásokat, a hangot, olykor haloványan a fényt és ami a legfontosabb: az elhelyezkedést a nagyobb térben. Döcögősen és nehézkesen, de haladtunk. Közben már a várakozóban volt egy-két túlbuzgó vendég. Az idő egyre jobban fogyott. Dávid Zsuzsával egész jól összedolgoztam, mert ez most a legfontosabb volt. Moler Péter, a technikus is igyekezett. Még Fűrész is hasznunkra vált. Előkerítette az időközben elveszett CD-t, amely nélkül The End... És ekkor már csak percek voltak hátra. Dávid Zsuzsával végül megbeszéltem pár perccel az előadás előtt, hogy Luca hátrébb marad és Misi pedig az új helyen. Kompromisszmot kötöttünk és a reményre bíztuk magunkat...


Pár perc az élet avagy kopog a nézőket beengedő bácsi

Már csak pár perc. Felállunk a világot jelentő deszkákra és három... kettő... egy: Nem kell csapatfelkiáltás! -t ordítunk (de ez még nem biztos, csak buta vagyok és lehet, hogy nem ez a pontos, úgyis rám szólnak a színészek, hogy mit kiabáltunk aznap este...). A nézőket beengedő bácsi már kíváncsi, hogy mikor engedheti be ezt a veszélyes csordát, melynek finoman megfogalmazott neve: nézők. A színészek izgulva bebújnak az öltözőkbe. Én kirohanok az előtérbe, mert csak így tudok leggyorsabban feljutni a technikai pultba. Keresztül a nézőkön, mint holmi tárgyak mellett szaladok, elvétve köszönök Zalánnak és anyámnak. Apám beállítja a kamerát. A színműs srác is. Lent vannak. A portás megkérdi, hogy már engedné be... Mondom, hogy két perc... és szólok. És a portás beengedi a nézőket, pedig nem szóltam néki. Gyorsan összegombolom a nadrágomat a WC-ben és mint a lúzer száguldok felfele... a képzelt pokolba. Moler Péterrel elindítjuk a zenét és figyeljük a beáramló nézősereget, akik készen állnak arra, ööö... hogy helyet foglaljanak.

Ezt a zenét kerestem már régóta, kattints rám!

Premier előtt a Palotában, gondolatok közt II.

Helyet foglalnak a nézők. Rám szól valaki, hogy ott ül Tomcat, valahol pont alattam ül. Három emberrel érkezett. Elegánsak. Helyet foglalnak. Most már én is kíváncsi vagyok az előadásra. Bevezetőnek valami unaloműző zene szól: a Thats Right (Ajk zenéje), ekkor ülnek be a nézők.. Megadja a hangulatot. Egy kóla jól esne. Izzadok és figyelek. Föntről minden olyan más. Még az a 180 néző is olyan, mint ezer hangya, akik csak arra várnak, hogy megcsípjenek valahol... Pedig ez a hangyák dolga. A nézőké is. Megcsípni ott, ahol érnek. Nem baj, hogyha fáj. Csak csípni kell. Azt hiszem ez is az élet rendje. Most fájni fog, de én döntöm el, hogy élvezhető-e ez a fájdalom...


Abdullin Szárdár Tagirovics, aki a színészeivel együtt tűri a fájdalmat és még élvezi is...

Premier előtt a Palotában, gondolatok közt I.

Történt: 2008. december 17. szerda - Duna Palota


A Palota foglyai

Szép szürke nap volt ez a mai. A madarak olykor csicseregtek... ez mind a felmelegedés hatása... az emberek még így is fázósak. Folyton mondják, hogy milyen szörnyű ez a hideg... pedig fél évtizeddel ezelőtt még minden más volt, csak elfelejtettük a bennünk élő rendet...
A madarak elrepültek, ha a fagy királynője tévedt Európába. A lehullott levelek helyett hó takarta be a kapitalista város minden szegletét. Aztán jött a só és utat adott a családnak és a modern civilizációnak. A só egy ideig hasznos, amíg nem pusztít el mindent. Aztán nem ismeri a határt, ahogy ma sem ismerik az emberek. Az emberek nem ismerik a határokat és megpróbálnak mindenben határt állítani a világnak. A tanuló nem taníthat igazán, a segéd még nem mester, az autójavító nem dolgozhat a NASA-ban. A NASA nem ismerheti meg a világegyetemet... A világegyetem pedig rengeteg kinccsel bír, akár az ember lelke: határtalan. Mindegyik csillagnak van valami bája (itt nem feltétlen a horoszkópra gondolok). A legtöbb csillag csak múló fény, nem több... csak emlék... és mégis mennyire beleszeretünk... az éjszakába, ahol az emberek többsége alszik, kivéve pár embert, akik nem tudnak aludni, mert azt hiszik, hogy álmodnak, ahogy én is... csak álmodni szeretnék...

Kedves Olvasóm!

Az éjszaka hatásos eszköz. A színházak 99 %-a sem véletlenül este 7-kor kezdi a bemutatókat, az előadásokat. Nappal az emberek dolgoznak és ébredeznek (már aki) és találkoznak egy csomó ismerőssel és ebédelnek az üzletfeleikkel és iskolában vannak és tele vannak erővel (jobb esetben) és haverkodnak és barátkoznak és érdekből fúrják, kihasználják egymást és segíteni akarnak a másiknak és flörtölnek és csókolóznak, szeretkeznek és hazudnak és lopnak és gyilkolnak és háborúznak és békét akarnak és tanítanak és horgásznak és úsznak és sétálnak és bicikliznek és olvasnak, írnak és táncolnak és telefonálnak minden pillanatban és születnek és halnak és szeretnek és szerelmesek és imádkoznak és mindemellett talán megismerik a másikat...
... és ekkor hirtelen este hét óra lesz és hét perces késéssel megkezdődik a Színház. Az előadás elkezdődik és megpróbálja elfeledtetni a nézővel a fent felsorolt dolgokat, hogy újra sorolja azokat másképpen, úgy ahogy a Színház képes rá és semmi más, csak a teremtő és a szerelem... a teremtő szerelem értelmet ad az embernek, és az ember megszereti önmagát is... egyszer...


A Szerelem Színháza

A Premier előtti délutánról írok most, ahol a színészek egy része megjelenik a fényűző Palotában és megismerik az öltözőket és a színpadot. A színészek olyanok, mint a gyerekek... annyi különbséggel, hogy a gyerekek nem görcsölnek annyit, ha kell, akkor sírnak vagy nevetnek vagy csókolóznak és szégyenlősek, mert a tiszta szerelemre vágynak... arra a tiszta szerelemre, melynek tisztaságában összemocskolhatják magukat... A színészek is így mocskolják össze a színpadot, a lelküket elfedik hétköznapi felszínes gondolatokkal, ami nem is baj, mert ettől emberek, csak még nem profik... (a profi és az amatőr között annyi a különbség, hogy a profi (jobb esetben) megél a színházból...) A Szerelem a Színház felé egy kicsit sablonos témaként hat az olvasó számára, de kiábrándítom a Kedves Olvasót... A Színházhoz Szerelem kell és nem pusztán marketing, reklám és honlap. Nem szövetség kell a Színháznak, és nem feltétlenül épület és iskolák ezrei és nem egy jól megírt dráma és fények és hangfalak és dramaturg és ügyelő és rendező...
... A Színházhoz Te kellesz és Én, ez a Szerelem, a többi... az mind eszköz... eszköz a legyőzhetetlen Szerelemben. A Szerelemben olykor én játszok neked és Te nézed, aztán te játszol nekem/velem és én figyellek és ha szerencsém lesz, akkor még látni is foglak... ennyi a lényeg...



Premier előtt a Palotában, gondolatok közt I.

14:00 Belépek a Palotába és találkozok Vikivel, aki már készen áll a próbára. Felkeressük Stefániát (aki leszervezte nekünk a Duna Palotát), megkapjuk az öltözők kulcsait és én ott hagyok egy pillanatra mindent, minden szót és cselekvést és a színpadra rohanok, ahol már égnek a reflektorok, akár a múló emlékek, a csillagok...


Abdullin Szárdár Tagirovics, aki csillagokat kutat, mert ez a hobbija

Tartozásom VI.

Történt: 2008. december 15. 16. 17. avagy Hétfőtől Szerdáig



Alakítás az alakításért



Megvolt idén az utolsó fellépés a Zöld Macskában. A vasárnapi kísérleti előadásból is tanultunk. Szomorkodtunk meg örültünk is. Furcsa. Ilyenkor mindig arra törekszünk, hogy illúzióban éljünk és beképzeljük magunknak azt, hogy remek volt... Most is kb. 50 néző volt, tehát teltház előtt nyomorogtak a színészek. Nyomorogtak, de nem izzadtak. Ráadásul volt egy nagy késés. A terápiások késtek a bemenetellel. Az volt az oka, hogy Bódi Eszter nem mondott végszót. A terápiások pedig nem figyeltek eléggé. Ezért tartom fontosnak, hogy a színész az adott darabban törekedjen rá, hogy kiismerje a darabot teljesen. Fontos az elemzés. A jó elemzés meghozza a darabot. A rossz elemzés semmire sem jó. Talán olykor még rosszabb is, ha félig elemzünk. A Hitler Komplexusban ez volt az egyik legnagyobb gond. A legtöbb emberrel az alapokat kellett átvennünk, így nem tudtam kellő energiát fordítani a színészvezetésre. Sok helyen csalni próbáltam. Vagy rejtegettem a színészeimet, miután nem találtam az adott szereplőhöz vezető utat, vagy pedig technikailag próbáltam megúszni pár jelenetet. Egyik előnye viszont ebből kifolyólag született meg: nem unatkozott a nézők többsége. Még a laposnak tűnő jeleneteket is ingerekkel próbáltam megtölteni. Mocskos, csúnya rendezői színházat műveltem. A miérteket elhanyagoltam, mert sokszor abban a hitben voltam (tévesen), hogy a színész tudja... De honnan tudná a színész? Eddig ez volt az egyik legnagyobb lecke számomra és pár színészem számára is. Sokat akartam tőlük, nem mértem fel a határaikat. Rossz eszközökkel nyúltam hozzájuk.





Részpróba a Duna Palotában



Délelőtt a színészeim egy része (Eszter, Misi, Péter) eljött a Palotába próbálni. Hangot és teret figyeltek. A többiek tanultak vagy dolgoztak. A Duna Palotába is sikerült késnem. Addig kiosztottam a feladatokat. A Palota fényes volt. A technikussal is kommunikáltunk. Egy-két fényt megbeszéltünk. Aztán összeszedtük a cuccokat és kiléptünk a világba, a szürke hétköznapokba...




Hétfőn Hisztéria



A hétfői próbán fáradt volt mindenki. Nyúzottak voltak a színészek és ingerültek. Volt, aki jól fedte, volt aki hisztizett. Volt, aki jól csinálta és nem lett ideges. A próbát az idegesség nyírja ki és a dekoncentráltság. A neonáci (a darabból) csapat elég gyenge volt vasárnap. Ezért kénytelenek voltunk gőzerővel próbálni. A szövegeket és a hangsúlyokat és a megváltoztatott járásokat gyakoroltuk. Éjfél környékén már volt sírás és panaszkodás. Hisztéria és színészettől mentes állapot. Végül éjfél körül véget ért a próba.




Kedden a kedvem



A keddi próba egész jól haladt. Bár itt is volt hiszti és sírás. Ha a színész már amúgyis ott kell, hogy legyen a próbán, akkor már legalább ne hozza be a magánéletét. Mostantól minden mobiltelefont, újságot és plüss állatot kitessékelek a másik terembe. A színészek egy része folyton azt nézi, hogy mennyi az idő... vagy kereste-e valaki... esetleg egymással társalognak szóban vagy írásban. Ez eléggé megalázó számomra, ez a morál. Így én is hozzáállhatok a dolgokhoz, de akkor még ennyi értelme se lenne. A színész figyeljen, mert mindenből tanulhat. A legjobb színész a hibákból tanul. Kedden a kedvem is pocsék volt. Dennis is későn jött. Egyszer átvettem vele a Fekete Országot. A szerdai napot már mindenki várja feszülten (bocs a kivételtől).



Érdekes Találkozás

A hét elején szórólapokat osztogattam az Oktogonon. Szeretek szórólapokat osztogatni, aztán próbálni. A szórólapok átadása új és új embereknek... Érdekes rakciókat figyelek meg az embereken. Hihetetlen! Mennyi ember! És közöttük milyen sok ugyanolyan van. A tekintetük mindent elárul. A genetika gúnyolódik. Apró rezzenéseikben eltérnek. Ha jobban megismered őket, akkor látod igazán, hogy kik ők... Amit sok embernél láttam: az a divat rendszere által megnyomorított, felszínes valami, ami bizonytalanná teszi őket. Önmagában minden ember csoda, de amikor többen vannak... jujj! Az valami végzetesen nagy baromság tud lenni... (mosoly). Voltak érdekes nagymamák, akik kikapták a kezemből a szórólapot, melyen a darabbeli fekete szereplő díszelgett meztelenül, csak egy kosárlabda takarta a lényeget. Felette a felirat: Hitler Komplexus. A nagymamák megrökönyödtek. A lányok kedvence lett a szórólap, sokan azért jöttek el. Az értelmiségi sálas emberkék piruló művészfejjel nem vettek észre. Az üzletemberek olykor-olykor. Rengetegen sétáltak. Az Oktogon Budapest közepe. Főleg a Burger Király előtt. A tapasztalat az, hogy fél óránként egy ismerőssel találkozhatsz. Emberek és emberek és emberek és ekkor valaki visszafordult. Valaki, akinek az ismerőse kapott egy szórólapot. Ez az úr (viszonylag fiatal) megkérdezte, hogy hadd kapjon már ő is egy szórólapot. Kapott. És miközben átadtam neki... valami furcsa mosoly ült a szájára és egy kis röhögés, miközben nagyjából ezek a szavak hagyták el szakállas orcáját: Hehe, mi ez? Hitler Komplexus. Hehehe! Ez egy Nigger! De jó!
És az illető egyre távolabb került tőlem és az Oktogontól és volt bennem valami furcsa sejtés, valami érdekes megérzés a jövőt illetően...

Az Oktogont elhagytam, de még egyszer eszembe jutott ez az érdekes találka. Próbára siettem. A hétfői próbára, ahol már vártak a színészek...

Abdullin Szárdár Tagirovics, aki szeret az Oktogonon szórólapot osztogatni, de pénzt se kap érte...

Tartozásom V.

Történt: december 11. és 14. között avagy Csütörtöktől Vasárnapig




Műtét a Laboratóriumban

A darab operációs beavatkozása megkezdődött. Ez a darab most olyan lett, mint egy nő (vagy férfi), aki elégedetlen magával. Egészségügyi problémákkal is küzd. A tartásával vannak gondok.
Összeültünk páran, orvosok és tanácskoztunk. Ha így folytatja tovább... nem sok lehetősége marad a hosszú életre.
- Valami megoldás... azért még létezik, nem? - kérdeztem aggódva
- Persze Szárdikám (Dr. Abdullin), a járásokat pontosan vegyük át... -válaszolt segítőkészen Dávid Zsuzsa

A műtét valóban kockázatos lesz. De ha nem avatkozunk közbe, akkor egy-két hetet adunk neki.

- Szegény! Most mi legyen?

Na jó, nem sajnáltatom...
Vágjunk bele!

Avagy léleksebészeti beavatkozás egy nem reménytelen darab esetében...

Valószínűleg a nézők reakcióiból kell kiindulni. A kritika... az egy dolog. Az teljesen szubjektív. Valamit elfogadok, de a 95 %-ot nem fogom. A nézők reakcióit vizsgálom, amikor nem is számítanak rá, hátul a technikai pult mögül figyelem a nézőket. Nagyon érdekes. Vannak különböző csendek. Olykor mocorgások. Olykor fordulások. Vakarások. Köhögések. Nevetések. Nagyon finom az a határ, hogy hol kezdődik a néző valódi látása. Egy biztos: tömegben többet nevetnek. Bátrabbak lesznek. Talán felszabadultabbak. Ha jó csináljuk, akkor még taps is lehet belőle. A tapsnak különböző árnyalatai vannak. Különböző hangzások. A jó taps feloldja a (már említett) sűrű levegőt. A jó taps megkönnyebülés. A jó taps visszajelzés. A nemtaps is az. A gyengécske taps is. Ma sokan azon dolgoznak, hogy a taps legyen nagyon jó. A tapsrend gyakran jobb, mint az előadás. Nagyszínházban jártam pár napja. Az előadás pocsék volt. A taps szép nagy... A nézők többsége átverve létezik. Ezáltal még a színészek is azt hiszik, hogy jók, pedig nem mindig...

Bátran jegyzetelek. Tudom. Talán azért, mert kísérleti előadásokat gyártok. Alkotok. A napokban sok igazságra, jogos támadásra kellett reagálni. Most újra gondolom magamban a dolgokat (erről majd később). A lényeg, hogy a bevatkozás kockázatos...
A járásokat átvariáltuk. Az első részben volt pár változtatás. Érdekes volt. Sokat tanultunk belőle. Pár dologgal nem értettem egyet, de a többségben igen. Ott, ahol lehetett variáltunk. Mindenképpen hasznos volt ez az egész. Ugrottunk egy nagyot tavalyhoz képest (Pornó Színház I-II.). A megfigyelő, aki látta ezt is meg azt is, tudhatja, hogy mi van...




Vasárnapi feszültség

Késtem a vasárnapi próbára. Okkal. Ez nem tett jót az egésznek. Dávid Zsuzsa segített egy csomó dologban technikailag és rávezetett egy-két színészt a miértekre. A baj az idővel volt. Nem tudom kezelni. Meg kell tanulni az idővel bánni. Ezt biztos valahol tanítják (mosoly). Nem tudom, hogy hol... Nem is akarom tudni. Sok dolgon vitatkoztunk a Tanárnővel (Dávid Zsuzsa). Furcsa volt a helyzet. Kicsinenyes lett bennem valami. Mérges voltam Bódi Eszterre meg az emberekre. Hirtelen embergyűlölő lettem. Az ember pillanatokra Mizantróp (Moliére), aztán Kisherceg, a legvégén meg valamilyen furcsa karakter. Komolyan. A ráncok az idősebbeknél elárulják, hogy ki milyen volt. Hogy kinek milyen volt az élete. A ráncok kuszasága nem más, mint egy térkép, az élet térképe. Megismerheted. Meg nem is. A te dolgod. Valaki szeret utazni. Valaki nem. Valaki keveset. Valaki bejárja az egész világot. A ráncok. Az ember megtanulhat élni. Aki megtanult élni, csak az tud igazán meghalni. Sokan már előtte halottak. Az élőholtak.
Kedves Olvasó!
Hát igen! Itt van egy apró titok (majd később erről is).
Visszatérve a vasárnapra: Az első felvonás remek volt. Jobb, mint a szerdai. A második felvonás pocsék volt. Az új instrukciók és a meggondolatlanság szellemi bajba sodorták a legtöbb színészt. A jövőben megpróbálom elkerülni az ilyen bajokat. És ami a legfontosabb: a csapatot nyúzni fogom. Vagy leváltok egy-két embert. Vagy bekeményítek. Sajnos ezt kell tennem. A tehetség önmagában szart sem ér. Tehetséges és etikus csapatot szeretnék. Hiszti és sértődés nélkül. Színészi rivalizálás nélkül. Féltékenykedés és zsarolás távol álljon tőlem. Na jó, egy kicsit szenvedélyes lettem. És sérült. Rájöttem, hogy nem szeretem a rossz kritikát. Most meg kell szeretnem. A rossz kritika megerősíthet. Hazudni akartam eddig magamnak. Pedig az igazság nyers. És kegyetlen. Az álom pedig...



Most megint próbára megyek, ennyi időm volt. Ennyi. Kedves Olvasó! Kívánom, hogy használj ki minden percet! Rövid az élet...

http://www.youtube.com/watch?v=kTqrNISqqmU


Szép Estét!

Abdullin Szárdár Tagirovics, aki megtanulja szeretni és tűrni a kritikát

Tartozásom IV.

Történt: a szerdai főpróbán a Zöld Macskában (2008. december 10.)



Zene az egómnak


Kedves Olvasó! Ha már olvasol, akkor hallgass!!!
Az Egómnak esik jól, ha élvezed, amit élvezek...
Én legalább beismerem (itt egy mosolygós fej lenne, ha azt akarnám, hogy ne sértődj meg, de a te dolgod)

http://www.youtube.com/watch?v=G1tGdoA6mCc



A darab útja - A lélek mérföldjei

Hosszú út volt ez. A darab útja mindig hosszú, ha nem ismerjük. Az az út, amit ismerünk, egyre rövidebb lesz. Minél jobban ismerjük az utat, annál rövidebbnek tűnik. Minél jobban ismerjük a darabot, annál rövidebb lesz számunkra, mert élvezni fogjuk... A többi út és a többi darab bizonytalan lesz a színész számára. Ez azért érdekes, mert emberek milliói járják naponta ugyanazt az utat. De nem lesz rövidebb. Hogy miért? Mert nem ismerik. Csak átmennek rajta, A pontból B pontba jutnak, és igen: csak a pontokat látják. A színész is olykor csak a pontokat látja a szerepben. A folyamatot nem látja. Nem járja végig az utat. A jó színész olyannyira ismeri olykor az adott darab útját, hogy bárhogy végigsétál rajta. Ha kell táncol. Ha szükséges, akkor fut... A jó színész összeköti a darab útját a néző útjával és eszerint változtat stílust, hangot, teret, modort, mimikát, gesztust és (ami a legfontosabb) lelket. Csúnyán hangzik, de a jó színész lelkeinek száma korlátlan. A színész őrült. Csak ezért még pénzt is kap (jobb esetben).
Tehát oda lyukadunk ki megint, hogy a színész nyújtható kell, hogy legyen... A színésznek megkell, hogy tanítsák vagy megkell tanulnia az évek alatt nyújthatónak lennie. Ha pl. holnap előadás van, akkor a színész (mivel ismeri a darabot A-Z-ig) belemegy abba, hogy a rendező variálgat. Ha pl. ma átalakítok néhány járást és mondatot, akkor a színész megpróbál belemenni a játékba. Olyan csapatot szeretnék, ahol a színészek felkészültek mindenre és bírják ezerrel és ismerik önmagukban azt a valamit, ami belső nyugalmat jelent a rohanó világban. Ez annál a színésznél alakul ki, akit rávezetnek erre, vagy magától rájön a megoldásra. Pár színészem (köztük régebbiek is) belesik a hisztéria és a végtelen önsajnálat csapdájába. Mint ember még meg is értem, de mint rendező többé nem fogom. Így talán majd kialakul az a belső mag, amely készen áll arra, hogy egyszerűen tudjunk alkotni. Ezért kell keménynek lennem jövőre. Vagy amatőr szinten fogunk mozogni, vagy találunk egy új utat és lejárjuk együtt a lélek mérföldjeit...




Új út - avagy a bonyolult művészet egyszerű ösvénye - a türelem súlya

Nem fogok jelentkezni az egyetemre és különböző tanfolyamokra - úgy tűnik. Sehova se. Nincs kedvem módszereket és formákat beilleszteni, berögzíteni a szabad művészetbe. Persze, hogy kell tanulni. Beszéd és más technikai órákra szükség van. Ezek szükségesek. De az életre nem tanít meg senki sem. Azt csak ott tapasztalhatja meg az ember, ahol tűz van és színpad és rengeteg meló... A saját bőrén érzi az ember, hogy már lejárt valamennyit abból az útból, amely végtelen... Ez a dolog emberfüggő. Vagy partner tudok lenni a darabban, vagy nem. Vagy van bennem alázat vagy semmi sincs... A színház ezért nem demokratikus. Az életben nevezett demokrácia sem nyújt megoldást. Ezt azért merem leírni, mert az utcán még mindig szomorú az 50-es alkoholista, festett hölgy, a fiú pedig szerepjátékot játszik és nem ismeri a napfényt, a 45-ös családapa pedig agresszív és veri a családját, a fiatal csajszi pedig ostoba táncot lejt - minden nap mással...
Valóban: a sztereotípiák eléggé riasztóak. Ide már nem elég a tükör. A színház tükre nem adja már vissza önmagunkat. Nem tudunk eléggé nevetni azon a tényen, hogy nem vagyunk tökéletesek. A színházba ezért kell egy ferde tükör, hogy a néző megbotránkozzon és ne higgye el, hogy ő az... A végén pedig vagy felháborodik vagy elfogadja és sír/nevet. Attól lesz jó színház. A jó színházban nincsenek kész megoldások. A jó színházban van egy erős massza, ami nem lehet olcsó formák rengetege. Ez a massza sűrű és tele van energiával. Ebbe a sűrű levegőbe beletud harapni a színész, a színházi ember. Ha a színész ezt a masszát látja, érzékeli, akkortól lesz igazi őrült. Ez az őrült pedig bohóccá változik és buta lesz egy ideig, aztán szent lesz belőle. A szent pedig igazi színházra lesz képes. A társulatban jelenleg van egy-két szent és több bohóc is... a lényeg, hogy az indulatok a többségnél nem rosszak. Egy-két vészes emberke van, de ezt ők is érzik... Az idő pedig vészesen fogy, akár a türelem (abból pedig nekem nem ártana néhány mázsa).


Szerdai kísérlet a Zöld Cicában

Alapjába véve OK volt. Adott további irányt a fejlődéshez. Vannak teljesen kész rossz darabok. És vannak örökké javítható színházi előadások.
A szerdai nap kezdett ráébreszteni arra, hogy a kísérlet lényege: a jó keresése mindörökké.
A szereplők nagyjából jók voltak. Emese összeszedte magát és nagyon érdekes figurát, lényt hozott. Meglepett! Viki ügyes volt a szerdain, de több dolog kell belőle, mert nagyon tehetséges (ez a színészvezetésem hibája, hogy rossz helyzetekbe raktam), Kálmi nagyobb energiával dolgozott, de még mindig nem az igazi, de még így is szeretik, Réka poénjai nem éltek, mert nem figyeltem a színészvezetésnél jobban a figurára és a stílusra, Dennis laza volt, de rontott - sokat, Luca nem volt eléggé hangos, de még így is szépen összehozta a szerepét és szerették a nézők, Péter sem volt hangos és többször lemaradt tempóban, de már jobb volt, mint a tegnapi keddi próbán, Eszter ügyes volt és tehetséges, csak még mindig nehéz kezelni, de azért már könnyebb, mint régebben, András remekül vitte szerepének ívét, ráérzett a stílusra, Fruzsi olykor halk volt a próbákon, de itt már összeszedte magát és egész jó emós csaj lett, hiteles volt és közben tartotta a stílust is, nem akart többet, mint ami... és ehhez igazán kell a ráérzés, Misi remekül adta elő a nagymonológot, vitt egy bizonyos energiát, még nem mindenhol kapcsolta össze a gondolatokat, de egész jól csalt és a nézők többsége beszopta neki, Vera igazi csoda volt, az ő figurája az egyik legnehezebb a darabban, mégis megtalálta a közös nyelvet a figurával és velem, könnyen rendezem, igazi partner a munkában, Armaganjan Ajk "Oh Je" zenéje kicsit lagymatag volt először (másodszor már nem, de erről később többet is) Ajk remek szereplője a darabnak, Sirkó Eszter pedig csodálatosan alájátszott és koncentrált, színészi teljesítményt mutatott...



Most kicsit fáradt vagyok. Még nem jutottam el TomCatig sem, de ami késik nem múlik. Holnap folytatom, vagy holnapután és lesz ami lesz... aki nem mer...

Most új álmokat keresve bedőlök az ágyba és arra gondolok, hogy szombaton rendet rakok a szobámban és a fejemben is... Ezt most megígérem...



Abdullin Szárdár Tagirovics, a kisfiú

(UI: Fűrész Úr nélkül nem itt lennék, hanem a Nemzetiben (na jó - ez csak vicc), Fűrész Úr egy igazi színházi ember, aki igazi társulati tag marad örökké!

Tartozásom III.

Történt: 2008. december 8 és 10 között, avagy Hétfőtől Szerdáig...



Színház az életem (fellengzős nyál pár mondatban)

Sajnos. Személyessé teszem a naplót bizonyos határokon belül. Mert bármit csinálok... a dolgok összefolynak... Az életem és a színház.
Kedves Olvasóm!
Köszönöm támogatásodat. "Ez ad nekem erőt ahhoz...", hogy írjak. Persze magamnak is írok. Tanulok belőle a jövőben. De inkább az kell, hogy ne vesszek el a lélek zűrzavaros erdejében.
Ez a hét izgalmas - legalábbis számomra, mert mindent elveszítettem (család, suli, magán...stb). Kivéve a darabot. Ezért belekapaszkodtam a szereplőkbe. Valószínűleg megerősít a jelen és a jövő. Amit megtanultam: hogy ne bízzak egy dologban, mert a jelenetek felzabálnak és az ötletek sokasága alá süllyedek. Színházban és az Életben próbálok. Próbálok egyszerű lenni. Most olyan, mintha üres lennék és megismerném magam. Nem vagyok függő. Nem függök semmitől sem. Félelmeim lassan elmúlnak. Levegőhöz jutok. Lerendezem a tartozásaimat. Mindenkinek megfogom adni a kapott pénzt, a szeretetet és telejesen üres leszek. Régebben tönkretettem volna magamat és a darabot is. Most olyan a darabom, mint amilyen én is vagyok: egyszerű és olykor mégsem értik vagy bonyolult és mégis érti mindenki. Egyik pillanatban a hányinger tör rám, másik pillanatban a remény, a harmadik pillanatban az önsajnálatba menekülök, akár egy csehovi hős. Van úgy, hogy én vagyok Trepljov, akit eltapos Trigorin, aki szintén én vagyok. Nem vagyok őrült. Csak hülye. Tesóm mondott egy érdekes dolgot: hogy a szart tényleg megkell tapasztalni, hogy értékelni tudjuk a végén a gyémántot vagy a "nemszart". Most így vagyok én is. Sok érdekes dolgot tapasztaltam, mint ember és rendező. Régebben próbáltam ember lenni, amikor rendezek. Amikor pedig éltem, akkor megpróbáltam rendezni másokat. Nem volt felesleges. Mostantól keményen fogok dolgozni és kifárasztani a színészeimet. Erős csapatot szeretnék. Nagyon erőset. Ahhoz pedig sokszor bután kell hajszolni. Aki kibírja velem két évig a kínzást... az lehet a társulat tagja. A színészeim lelkesek. Kegyetlen életük lehet (mosoly), mert dolgoznak és mindenféle más dologgal foglalkoznak. Januártól új színt öltünk, kidolgozunk egy új reklámfogást... stb, hívok új tanárokat (beszéd, báb, pantomim, mozgás) és fogok szerezni támogatást (jut eszembe, ha van kedved, akkor támogass!!! - keserű mosoly). Társulaton belül idillikus hangulatot fogok teremteni, ahol nincsenek klikkek és kibeszélések, pletykár, rossz hangulat. Csak egyszerű munka lesz. A színészeim egy részéről leszedem az iskolák által felvett "SZTK színészetet". Rugalmas színészeket fog kívánni a meló. Igazságtalan leszek és durva. Ja és élvezni is fogom...
... aztán éjszakánként felébredek, körülnézek a szobában és elejtek egy-két könnycseppet, mint egy kishercegnő és tükörbe nézek... és mérges leszek, hogy miért bánom az életet, de aztán rájövök, hogy az életem a színház...



A dramaturgia és egyéb falánkságok a Zöld Macskában

Dávid Zsuzsa megérkezett kedden, előadás előtt egy nappal és... A darabot megnéztük. Dennis késett. Kínos volt. Szepi, a Zöld Macska vezetője is megnézte a próbát egy barátjával. Varga Zsófia nevű lány is ott volt. Ő mindenféle dolgot ír valami tanulmányhoz az iskolájába.
A próba rettenetes volt. Alig tudtunk végigmenni az egészen rendesen. A négy kósza néző olykor-olykor nevetett. Én röhögtem, pedig egy rendezőnek nem szabad annyira... szeretni önmagát... vagy igen? Na ok, nem sajnáltatom... Dávid Zsuzsával beszéltem főpróba után. Lehordta - jogosan. Elmondta, hogy a járások és a tér használata hibás. Este keseregtem. Hajnalban csak úgy voltam... sérült volt a lelkem, a testem pedig fáradt... egy valami működött, lüktetett: az agyam, az eszem, az elmém: gondolkodni kezdtem. Azért gondolkodtam, mert abban még nem csalódtam - igazán. Másnap előadás... vajon mi lesz?





HITLER KOMPLEXUS - Kísérleti Főpróba

Az előadás szépen összeállt. Nem lett tökéletes. Sőt annyira nem is lett jó. De rossz sem. A pozitívuma az, hogy utána vitatkoztak emberek. Beszélgettek róla. Valahogy talán megértették a háborodott elmémet. Ami pozitív, hogy a darab érthető. A színészek izgultak. Én kiabáltam meg összevissza magyaráztam, akár egy amatőr, mert... nem fogok magyarázkodni...

Most Kedves Olvasó Bocsáss Meg, De Sietnem Kell Próbára, Viszont Holnapig Még Írni Fogok Izgalmas Dolgokat, Hogy Mi Történt A Premieren és Hogyan Alakult Egy Érdekes Találka És Milyen Párbeszéd Zajlott Tomcat És Köztem...

Tartozásom II.

Történt: 2008. december 1-4. hétfőtől csütörtökig és péntek és vasárnap



Magyarázkodás - ahogy én szoktam...

Hjujjj, ez most kellemetlen. Most már nem mondhatom azt, hogy rengeteg volt a meló, pedig igaz. A péntek este is kegyetlen volt. De vasárnap... hjajjj... du. 2-től hajnali 1-ig. No ez nem normális. Tudom. Sajnálom is. De részben örülök. Mert sok mindent leszűrtem. Hogy ki hogyan, hogy ki miért csinálja és arra is kezdek rájönni, hogy én miért csinálom ezt. A darabot elkezdtük. Az első jelenettel volt a legnagyobb gond, ezért...



Sokat próbáltuk azt, amit kell...

Ez később visszaigazolódott és az előadáson is bebizonyosodott, hogy nem feleslegesen. A terápiás jelenet majdnem három órát vett igénybe. Úgy hiszem, hogy az első jelenet mindig fontos. A többi is. De az első és az utolsó két lelki oszlopot alkot a díszes fal számára, amely tartalmazza az egész darabot. Milyen furcsa lenne, ha egyszer megnézném az első és az utolsó jelenetet egymás után. Milyen érdekes lenne kitalálni azt, ami közöttük van...
A színészek egy része felháborodott és duzzogott közben, hogy haladjunk... Igazuk volt, de nem... mert az első jelenet az az első jelenet. A többire nem kellett ennyi idő. Az utolsóval még voltak gondok. Pontosítani kellett. Emlékszem, hogy még előtte pénteken elemeztük le és rögzítettük a példányokba, hogy mikor történnek a megszólalások, az Instantban (beülős hely Pesten). Izgalmas volt. Luca még beteg volt. Misi már beteg lett. Misi remekül dolgozott vasárnap. Végigvettük az egész darabot 11 óra alatt. Nem kis idő. Volt egy kevéske szünet. Elfelejtettem enni. Sokszor felejtek enni, inni és aludni, ahogyan most is, pedig reggel 9-re próbára megyek a bábos darabot (Piroska és Farkas), de ez az én saját hülyeségem, nem is tagadom. Dennis is megérkezett. Próbáltunk. Egy-két kiakadás történt. De ezeket most az egyszer nem ecsetelem, mert új vitákat szülne egy mondat, egy gondolat. Ma már senki sem akar veszíteni. Én se akartam egy ideig. Pár napja rájöttem, hogy veszíteni és elmondani a hibákat mind a darabban és mind a magánéletben: megtisztít. Mindig új lappal indíthat az ember. Van, aki tagadja, vagy nem beszél róla. A darabot is így kell próbálni, hogy mindig tiszta lappal kezdjük az egészet. Sokszor nézem úgy a Hitler Komplexus - t is, hogy szűz a tekintetem, de még így is sok dolgot nem vettem észre (erről később írok). A problémákat felfogjuk, beismerjük és újra alkothatunk és nem bújunk a "nemtudom" álcája mögé. A "nemtudom" álcája minden művészetben felismerhető (aki fest, az tanulja meg az alapokat is, aki zongorázik, az is gyakoroljon, aki játszik, az játsszon, akár az életben - a gond ott van, amikor valaki sokat játszik az életben - az a színpadon nem teljesít jól - gyakran, csak üresen miértezik). Tehát a színész miértezik, ami remek, de a hogyanokig nem jut el, mert az életben sem látja át... Így egy kategóriába besorolom, mint kezdő rendező. Számomra fontos a tekintet. Ami még fontosabb: az a rezgés és a lazaság. Aki görcsöl az életben minden apróságon, az a színpadon is görcsölni fog. A rezgéssel megfejtheti az ember önmagát, ha laza. Ez nem a színpadon kezdődik és nem is a palettán és nem is a kottáknál és nem is... ez egy sétával kezdődik, vagy egy családi ebéddel, vagy egy lógással a suliból, vagy egy találkozással egy kávézóban, vagy egy önfeledt nevetéssel a réten, vagy egy zenével ( http://www.youtube.com/watch?v=Smqj_z04i4A - ha gondolod nyomd be külön linken és olvasd a naplót tovább - látod milyen kényelmes - pornós videóra ne számíts), vagy bármivel, ami segít felfogni a múltat és elraktározni oda, ahova azt kell, és egyszerűen belépni a próbaterembe...



Sirkó Eszter és Armaganjan Ajk...

A zenei részeket vettük vasárnap. Remek próba volt. Eszter sokat segített az élőzenével. Ajk is remek stílust hozott a történetbe. Az én fránya szláv lelkem pedig megörült és kitalált különböző részeket a jelenetekhez. Főleg az első jelenethez. Furcsa, de a második felvonásban alig van valami zene. Tavaly még nem tudtam volna elképzelni. Most már igen? Hé! Ez én vagyok? Azt hiszem igen. Az leszek, aki voltam, úgyis lehetek más, de minek (ostoba esti mosoly).



Hajnali hisztéria

No comment! De tényleg.




Bódi Eszter kezd jó lenni - mármint színpadon (mosoly)

De tényleg. Most elkezdett remekelni. A vége jelenetnél volt igazán erős az állapota. Meglepett. És izgalmassá tette a viszonyokat. Emese is erősebb lett játékilag.



Misi monológja

No comment. Misi remek színész. Még akkor is jó, ha még nem érzi úgy. Addig lesz remek, utána elbizonytalanítja egy ősi gyerek, Sztanyiszlavszkij és akkor rosszabbnak fogja érezni magát. És akkor küzdeni kezd. A végletekig fog elmenni. És a legvégén visszatér oda, ahol ma van. Így írásban elég könnyű ezt kifejteni, de a gyakorlatban nagyon is nehéz. Nem szabad feladni.



Egy kis etika - saját recept

Olyan beteges társulatot szeretnék, ahol a színészek mindent csinálnak. Jegyszedők és takarítók és marketingesek (mosoly) stb... és persze színészek. Egy igazi színész egy idő után a saját maga rendezője lesz. Tehát megoldja a szerepét, mert kiismeri a rendező beteg világát. Ez persze idő. És még akkor is kérdéses, mert eltévesztheti az utat...



Önismeret és stb. bla, bla, bla...

Ahogy ebben a pillanatban gondolom: Az önismeret fontos egy színész számára. Nagyon. Ez pedig tényleg nem a színházban kezdődik, de segíthet a színház, ha van egy belső kör. Sok ember a színházi lét után (ha jól kezeli) tudja kezelni az életét. A legtöbb (rossz) színész játszik az életben és tönkreteszi azt, mert nem tudja, hogy mit akar. Erről pedig tehet egy nagy betegség a 21. században: a magány.

" A mai társadalmakban a mobilitás, a magánélet és a kényelem jelentik az értékeket, amelyek mind az elszigetelődés és a magány esélyét növelik, és a közösségi érzés kialakulásának lehetőségét korlátozzák."

(Christopher Hansard)

Az ember nemcsak az egyedüllétől lehet magányos, hanem a közösségtől is.
Mindenki menekül és menekül. Ez izgalmas téma számomra, a színpadon ezt próbálom most legfőképpen megoldani.

Tehát az egész elmélet levezethető, oda, hogy a színészek többsége is magányos. Ezt ők is tudják. Kevés "töltött" színész rohangál ma. De azokat csodáljuk igazán. A legtöbben üresek, mert a magánéletben is azok, mert magányosak és stb...

A színészeim egy része valószínűleg elfog hagyni, pár színésztől én szabadulok meg. De akik bent maradnak - azokkal új tréningeket fogunk kipróbálni: a Víz tréninget. Majd még írok erről, de nem akarom elkiabálni, mert ellopják az ötletet. Jövőre pedig bekeményítek. Heti 5 próbát fogok tartani. Ebben lesz bőven pantomim, sok beszédtechnika, mozgás és tréningek Zalánnal és Dávid Zsuzsával. A színműre pedig felkészítem a csapatot, és titkon remélem, hogy sikerülni fog, mert új emberekkel dolgozhatok majd (csak vicc).

A társulatot pedig kiviszem majd a rétre egyszer és akkor majd megtanulják, hogy mi a színház vagy nem, de legalább friss levegőhöz jutnak.

Kellemes Légzést Kedves Olvasó!

Abdullin Szárdár Tagirovics, az ostoba bölcselkedő

Tartozásom I.

Történt: 2008. december 1-4. hétfőtől csütörtökig




Luca széke üres

Kedves olvasóm! Bocsáss meg, hogy lemaradtam... hogy nem írtam naplót. Pedig sok érdekes dolog történt. Nagyon sok. (ezekről később)
A lényeg, hogy ezek miatt nem volt időm. Tudom-tudom... mentségem nincs... talán csak annyi: a darab kész lesz. A színészek és én már teljesen kész vagyunk. A szék félig, vagyis úton van vagy volt... Mert már megvan. Hurrá! Így kemény hétnek nézünk elébe. Nagy feszültségnek! Kegyetlen vitáknak! Idegroncsoló szeretetnek: a színház szeretetének! Éljen a próba!
Hogy miért volt kemény ez a hétköznapi beteg állapot?
Valóban beteg volt!
Luca teljesen lebetegedett. Üres volt a próbabeli szék. Az a szék, ahonnan a színész a jelenetet nézi, mikor nincs benne. De a színpad is üres volt. Sajnos. Nem haragszom Lucára. Semmi okom. Nem tehet róla, hogy most lett beteg. A helyzetre vagyok mérges: hogy nem készültünk el egy-két jelenettel, mert L. Andris "elszállt" és Dennis is hiányzott. Nagy feszültség. De ezen a héten már volt. És voltunk a Zöld Macskában is. Az egyik próbánkat megtagadták. De sebaj! Olyankor a nyelvsuliban próbálunk. A kopott parketta és az egyszerű légkör megteremti számunkra azt, amit kell: jó színházat. Na jó: nem fényezem magunkat. Sokszor mondják "színházi" emberek, hogy ez nem biztos, hogy összeáll meg stb. Én mindig csak azt csinálom, amiről tudom, hogy összeáll és jó lesz. Nem nagyképűség. Olyan ez, mintha készítenék valami kaját és azt mondanám, hogy ez finom lesz, ízletes. Hogy ehhez kell egy kis só vagy cukor vagy bors vagy paprika. Ízesítem...



A színházi kőleves

Valóban furcsa, de egy kis leleményeséggel megfőzhetjük a kőlevest. A színházi kőlevest. Kell egy-két érdekes ízű ember. Lehetőleg legyen finom az adott ember. Nem szeretem leszedni a lelki penészt (na jó, olykor igen, ha nem sietek). Vannak romlott színészek, akikkel már nem tudok mit kezdeni. Vannak fűszeres színészek, akik sokszor csípnek (mindkét értelemben). Ők az érzelmileg sodródó, általában nem sokat gondolkodó, etikailag nem jól beszélnek velem: pl.: mondanak valamit durván és nem oldják meg okosban négyszemközt, hanem a próbán robbannak. Sokszor szeretem őket, mert amúgy jól végzik a dolgukat, de sokszor leszokom az adott fűszerről. Hmmm... ja igen: vannak a kenyerek. A kenyér-színész fontos. Nem csinál meg mindent, amit kérek, mert nem ott van. De valamiért mégis kell. A kenyér-színész laktat, betömi az előadás-fogás foghíjas pillanatait. A kenyér mindig kell. De csak a kenyértől... attól rosszul leszek én is.



Aggódás

Ezt biztos, hogy elolvassák a színészeim és akkor elkezdenek tippelni, hogy ki-kicsoda...
Az a nagy bajom nekem, hogy érdekel a színészeim véleménye. Szeretem meghallgatni őket próba végén vagy előtt. Van bennem egy szakmai féltékenység, mert színész (segédszínész - tehát színész II.-vel rendelkezem, semmi egyébbel) vagyok és nem szeretem, ha kihagynak a kibeszélésekből. Pedig néha törvényszerű. Olyankor összeomlok, akár egy ókori szobor. Hajnalban figyelem a maradványaimat és összeszedem eltékozolt darabkáimat, aztán felkelek és alkotok újra. Sajnos függő vagyok. Függök mások függőségétől: az emberi viszonyoktól.


Tartozásom I.

Ez most furcsa, de megszakítom a naplót ma este, mert összeesek így hajnali 5 fele. Majd holnap vagyis már ma megpróbálom folytatni, ha lesz egy kis erőm. Erőm semmi már, most már a darab táplál vissza a alkotás folyamatába, rájöttem, hogy nem számíthatok semmire és senkire, csak a munkára, amit a semmiből alkotok/alkotunk.


Szép álmokat Kedves Olvasó!

Szárdár, a semmi szeretője

Szomorú Vasárnap

Történt: 2008. november 30. Vasárnap, 12:00 - 21:00

A színész beteg, a színpad egészséges

Ma reggel sorra kaptam az sms-bombákat és az "átkozott" telefonokat . Vera lebetegedett. Felajánlotta, hogyha kell, akkor bejön... "Vera, ha du. jobban leszel, akkor gyere be 4-re!" Mondtam én, miközben kínoztam magam különböző kimenetelű, elképzelt próbákkal és előadásokkal, melyek bennem játszódtak le, mint a gyermekben az aggódás, ha elveszti valamijét. Ez általában egy pillanatig tart, utána inkább keresem a megoldást a következő eredményes próbára. A megoldás szerencsére mindig jön. Valószínűleg, mert megdolgoztunk érte. És ha valamiben van munka, akkor az nem múlik el nyomtalanul... hozzászegődik a szerencse és a mi esetünkben színház. Mert a Laboratorium a munkát helyezi előtérbe, a kísérleteket, a kutatásokat... az Animae pedig a szerencsét hozza, mert a lélekkel foglalkozni nem száraz munka, hanem maga a véletlen, a csoda felfedezése... Később beállított Vera, de hazaküldtem... Betegnek látszott. Nem kéne fertőzni...
Fruzsi késett, mert rosszul volt, de szerencsére a próbán minden ok...
Luca is nagyon lebetegedett. Megérkezett késve és már el is küldtem a gyógyulás rögös útján haza.
Amikor ébredtem: valami furcsa lény tapogatta a torkomat: belülről. Szörnyű volt. Mintha valami vírus lenne, de mégsem. Egy kis "Alien", amelyik kitörni igyekszik abba a világba, ahol rendet szeretnék tenni. A teámat magammal vittem. Bár sokszor már nem is teázom mostanában, valamiért így jön ki a lépés... Kávézni sem szoktam. Kéne valami függőség. Á! Jó ez úgy, ahogy van: betegesen, de reménykedve.
Hiányozna ez a hiányosság.



Déltől Délutánig

Megkezdtü a neonácikkal a jelenetet, tehát folytattuk a tegnapit, mégis újszerűen. Remekül sikerült. Réka és Péter egész jól működött az elején. Figyelni kezdtek egymásra is. Réka eddig is figyelt. Péter pedig most kezdett figyelni igazán. Péter Farkassá vált és élni kezdett, csak a holdfény hiányzott. De Rékával jól tudott dolgozni. És a mai nap folyamán Eszterrel is.



B. Eszter lelassult

Eszter lelassult. Eszter (amennyire ismerem) nagyon gyorsan pörög mindig és mindenhol. Gyorsan gondolkodik. Ez részben előny, részben hátrány. A színház esetében is mindkettő. Először persze hátrány, mert a "színházi" idő teljesen más sebeséggel halad, mint az életben lévő. Valamivel sűrűbb. Valamiért így működik, még a "teljes" természetes színjáték esetében is lassabb kell, hogy legyen az idő, de az agy mégis gyors. A csodálatos agy megjegyzi, hogy mikor és mit és miért, a másik csodálatos agy pedig a hogyanra fókuszál, hogy az az előbbi pontokra, kérdésekre támaszkodva megteremtse a... A megteremtést szerintem ne ragozzuk. Talán felesleges. Ez a kis szikra, ez a kis erő lobbantja lángra a színpad összes elfojtott szenvedélyét, energiáját. Így van értelme, hogy nem tudjuk, hogy mi az, akár a szerelemnél... Sokszor mondják is, hogy a színház szeretete, meg, hogy ehhez szerelem kell és igazuk is van. Ezt csak 100% -osan lehet csinálni. Spórolva nem érdemes. Nálam biztos nem.
Eszter a gyors agya segítségével lelasította a másik agyát. A túlzott pörgés, a belső forrongás, eltúlzás az akarat erejével egy alkotói szintre jutott. Miután Eszter ezt elkapta: sikerült elkapni a fonalat is, amelyik rávezeti a megoldásra. Ez egy hasznos próba volt. A verbális szint magasabbra emelkedett. Korcsmáros Andrással minden rendben. Nem hiányzik. Szorgalmas. És a szerepre is jó. Péter is igyekezett. Réka pedig mindig mindenre figyel és emlékszik. Koncentrál. És remek az elgondolása a néma részeinél. Farkas (Péter) számára nehéz volt az a rész, amikor Esztert kell kivinni a színről. Farkas valamiért fél az ilyen dolgoktól. Fél talán kárt tenni valakiben. Ezt a januári hónapban majd megpróbáljuk megoldani. Több tréninget fogok hozni. Új gyakorlatokat.
A próbán szép lassan sikerült megoldania: kivitte Esztert úgy, ahogy kell.



Relaxáció

A színészeknek kell valami, amit elsajátíthatnak és lazábbak lehetnek, kell valami, ami kikapcsolja a színész agyát. De nem teljesen. Vízszintesen, háton fekve és koncentrálva a testrészekre működhet a dolog. Ez többféle tréningre épül: pl.: autogén tréning, kungfu, egyszerű lazítás stb... A színészek feküdtek és remélem feloldódtak...



De nem teljesen

Nem sikerült a teljes koncentrált lazaság, mert próba közben látni lehetett a hibákat. Mindenki egy kicsit punnyadt volt az elején, aztán belerázódtak. Hála az égnek. A színészi állapotok megteremtése megkezdődött.



Szomorú Vasárnap

Pedig én szeretem a vasárnapi próbákat - valamiért. A hiáyzó emberek valóban hiányoztak. Dennist beállítgattam ott, ahol tudtam. Kálmit koncentráltabbá kell tenni némelyik helyen. Persze így nehéz, ha nem vagyunk meg teljesen. Zalánt mára nem hívtam, most fontos, hogy a darab összeálljon. Petra lemondta a szerepet, mert lebetegedett...



Nincs Énekesnőm! Énekelnél Te is?

Ez nem egy felhívás... Nem keresek énekest, vagyis de, csak mégis rossz így, mert tanácstalan vagyok. Kell egy új lány, aki énekel. Talán az Ancsa? Á! Ő... nem is tudom... nem is tudom...



Szomorú Vasárnap II.

Még mindig szomorú., mert beteg vagyok testileg-lelkileg és szakmailag is, de a darab egészségessé válik. Furcsa. Olyan, mintha minden szándékosan helyre rázódna.
Az este folyamán még elpróbáltuk az olyan részeket, amiket eddig nem nagyon. Pl.: a végét, amikor Misi, mint Nárcisz beszél Lucához (Nő - Éva), de a szavak lefagynak. A szavak mindig lefagynak, ha nincs mögöttük kellő tűz... A próba szomorkásabb lehetett. Most pedig lefekszek aludni. Átalszom az álmaidat Kedves Olvaső és kitalálom őket újra a próbára...



Elfáradtam, fáj a torkom...

Hirtelen elegem lett... Nem a betegekre haragudtam, hanem a helyzetre és magamra, hogy kezelhetném jobban is...




üdv

Abdullin Szárdár Tagirovics, az örökké alvó rendező